2010/03/01

Lencsesaláta

Ígérem mostanában nem nyúlok lencséhez, ez a második bejegyezésem vele. De zöldséges napjaim vannak és nem nagyon kívánom a húst. Eddig a leghosszabb húsmentes időszakom 3 évig tartott. Ezt azért nem ismétlem, de néha jobban esik egy szál répa, mint akármilyen hús. Persze azt nem árt hozzátenni, hogy nem is nagyon volt időm mást készíteni, a lencse meg nagyon is kéznél volt. Ami nem volt itthon az a kurkuma, mert eredetileg azzal akartam fűszerezni, helyette sáfrányt használtam.
Magában is finom, de köretként is megállná a helyét. A képen ugyan nem látszik, mert lemaradt - a sült paradicsom meg csak dísz- de lime-ot facsartam rá, és az adott neki egy könnyű, tavaszi ízt. Nekem langyosan ízlik a legjobban, de hidegen, melegen is fogyasztható.

Vöröslencsés saláta

Hozzávalók:
kb. 20 dkg vöröslencse
1 kisebb fej vöröshagyma
húsleves
csipet sáfrány
frissen őrölt bors
só, ha kell
koriander
lime (elhagyható)
A hagymát kevés olajon megfuttatom, és hozzáadom a lencsét és a sáfrányt. Annyi húslevessel öntöm fel, ami éppen ellepi. Ezt addig folytatom, amíg a lencse megpuhul. (Mint a rizottónál.) Ha megfőtt, frissen őrölt borssal szórom meg és ha kell sózom. Tálalás előtt friss koriandert csipkedek rá és friss lime-ot facsarok rá.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts with Thumbnails