2011/03/30

Báránycomb vol.1



A sok édes bejegyzés után jöjjön most egy "normális" étel is. Már nem is tudom hányadszorra említem, hogy az egyik kedvenc húsfélém a bárány. Elképesztően finom omlós, puha a húsa és semmihez sem hasonlítható az íze. Ez nem a birka kategória, össze sem lehet hasonlítani a kettőt. Már egy ideje fagyoskodott a hűtőmben egy kisebb báránycomb és illő volt már felhasználni.

Talán ha kedvenc részt is kellene választanom, akkor az biztosan ez lenne. Nincs sok munka vele, csak meg kell alaposan tisztítani és mehet a sütőbe jó illatú fűszerekkel. Ez most vörösborban és alaplében sült egy kevés gombával, répával de alapvetően úgy variálhatjuk a hozzávalókat ahogy az nekünk éppen kedvünkre van. Köretnek pedig mi sem jobb, mint a rozmaringos újkrumpli. Azt hiszem, hogy a hétvégén újra beszerzek egy darabot, mert már van is ötletem az elkészítésére.

Báránycomb vörösborban, répával és gombával

Hozzávalók (kb. 1,2 kg-hoz)
1,2 kg báránycomb
7-8 szál répa
50 dkg gomba
4 gerezd fokhagyma
1 dl vörösbor
1,5-2 dl alaplé
2-3 babérlevél
1 szál rozmaring
bors

A húst tisztítsuk meg a háryától és faggyútól, majd sózzuk, borsozzuk. Egy mély hőálló edénybe töltsük a bort és alaplevet, helyezzük bele a combot, majd a megtisztított répát, az apróra vágott fokhagymát, babérlevelet és rozmaringot.
160 fokra előmelegített sütőben, fedő alatt süssük 1 órát, majd adjuk hozzá a gombát. Süssük még további egy órát (kb).
Tálaljuk rozmaringos újkrumplival. Héjában főzzük meg az apró krumplit, majd olivaolajon pirítsuk le friss rozmaringgal együtt. 

2 megjegyzés:

chriesi írta...

Isteni illata lehet!

Nagy Kati írta...

Igen, a bárány az nem birka. :)
Nagyon jól néz ki!

Related Posts with Thumbnails