2011/05/26

Lazacos-articsókás rizottó



Itt és most bevallom, hogy nagyon szeretem a rizottót, minden formában. Ez pedig az eddigi legjobban sikerült amit valaha készítettem. Az állaga végre olyan lett mint amilyennek lennie kell. Krémes al dente, nem pedig száraz és túl puha. Azt hiszem most rátapintottam a dolog lényegére, mert ezután már kétszer is készítettem és mind a kétszer jó lett. Azt hiszem, hogy eddig nem fordítottam elég figyelmet a rizottóra azért nem lett az igazi, de ennek már vége.

Próbaképpen az alap kapott a hagymán kívül egy kis zellert is. Nem ártott neki egyáltalán, adott neki egy frisebb ízt. A lazac és az articsóka pedig adta magát. Egyszerűen volt itthon és ebben végezték együtt. Ez van amikor csak ész nélkül vásárolok, dobálom a kosárba az ilyen olyan zöldségeket, friss halakat, húsokat és sajtokat, a végén pedig állok a konyha közepén és azon stresszelek, hogy ezekből a hozzávalókból milyen étel készüljön. Ezt persze tudom még fokozni ha gourmet boltba megyek, ahol piszok drágán árulnak piszok jó dolgokat. De mindennek a lényege, hogy ez most jól sikerült párosítás lett, az articsók a lazaccal friss és üde nyári étel.


A receptért kattints a képre:


© Studer-T. Veronika all rights reserved

5 megjegyzés:

chriesi írta...

A merőkanalas fotód elcsavarta a fejem! :D Haha de ismerős a helyzet, én is csak dobálom és dobálom és amennyit összeszedek azt van, hogy egy hét alatt se lehet megenni. :)) Ja, a risotto meg hihetetlenül jól néz ki! Azt hiszem lazacostól megenném.

Dominique írta...

Très appétissant: les photos sont superbes comme toujours!

Vianne írta...

Le tudod írni h mi az amit máshogy csinálsz mint eddig?
Nekem mèg nem sikerült felfedeznem a törvényszerűséget, véletlenszerűen lesz nagyonjò vagy nagyonnem:(

Édes és Keserű írta...

Noémi,
szerintem isteni volt lazaccal :)

Dominique,
Merci :)

Vianne,
Hát az utolsó merőkanállal már nem adom a rizshez. Tehát igazából 7 dl minusz 1 evókanál alaplevet használtam :) Ahogy hozzámertem az utolsó kanállal, pár percet kevergetem, aztán leveszem mielőtt még beszívná az összes folyadékot és rögtön hozzákeverem a vajat, parmezánt és már megyek is villáért :)

marla írta...

This recipe looks wonderful & I love your guest post at 6Bittersweets blog.

Related Posts with Thumbnails