2010/02/24

Halat, de milyet

Azaz igazság, hogy nem eszünk olyan sok halat. Nem azért mert nem szeretem, nagyon is, de mennyivel jobban esik amikor frissen fogott halat eszik az ember. Szerencsére most már elég sok helyen lehet kapni "friss" tengeri halat. A tengeri herkentyűket meg aztán fagyasztottból csinálni majdnemhogy bűn. Az íze még csak véletlenül se hasonlít a frissre.
A másik probléma, és ezzel csak nemrég szembesültem, hogy milyen fajta halat vegyünk. Nem az íze miatt, hanem a túlhalászás miatt. Almond Corner -nél láttam, hogy milyen tudatosan vásárol halat, és igaza van. Nekünk, akik szeretünk főzni, különösen kellene figyelnünk arra is, hogy milyen fajta halat veszünk, nem csak arra, hogy egészségesen, tartósítószermentesen étkezzünk. Ez ugyanolyan fontos, ha nem fontosabb. Egy kis összefogással könnyedén fel lehetne hívni az emberek figyelmét erre.

A mostani hal bio, tehát nem veszélyeztettem a halállományt. :) A klasszikus vaj citrom összeállítás egyszerű, de fantasztikus. Nem is nagyon szoktunk köretet enni hozzá, ha igen akkor is zöldséget. A grillezett édeskömény tökéletesen illik hozzá, mert az is nagyon jól viseli a citromozást.

Hal vajjal és citrommal

Hozzávalók(2 főre):
30-40 dkg hal filé
10 dkg vaj
1 citrom leve
egy marék felaprított petrezselyem
liszt

bors

A halat sós, borsos lisztbe forgatom. A vajat felolvasztom, és a halak mindkét oldalát pár perc alatt megsütöm. Hozzáöntöm a citromlevet amíg tűzön van, és összerázom, majd megszórom petrezselyemmel.

2 megjegyzés:

chriesi írta...

Köszi a bejegyzést a halak nevében!

Vera írta...

Inkabb neked koszi. Nalad lattam ;)

Related Posts with Thumbnails