2010/10/21

Ribollita


Ezen a héten nem történik semmi figyelemreméltó a konyhámban. Egyedül vagyunk, csak a kutya meg én, mivel a másik felem elment védeni a hont. Zöldség, zöldség hátán hever a hűtőben és most megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy tényleg azt főzzek amit akarok. Persze nem mintha ez egyébként máskor nem így lenne, de most nem kell aggódnom senki ellátmányán.

A múltkor említettem a ribollita, azaz a toszkán zöldséglevest, ha még emlékszik rá valaki. Nagyon egyszerű és laktató étel, a neve azt jelenti, hogy "újraforralt". Az alapját egy minestrone szerű zöldségleves képezi, amibe kenyeret kockáznak, ettől lesz jó sűrű, inkább főzelék állagú. Lám, nem csak a töltöttkáposzta jó újramelegítve, sőt ez a leves is jobban esik másnap, amikor az ízek valóban összeértek. A tetejét tálalás előtt kötelezően meg kell locsolni jó minőségű olivaolajjal és már fogyasztható is. Ezt is lehet sokféleképpen készíteni, ettem már így is úgyis, de nekem ez a verzió tetszik a legjobban.

Ribollita

Hozzávalók:
1 nagy fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2-3 zeller szár
2 répa
2 burgonya
1 cukkini
2 maréknyi bab
3-4 maréknyi kelkáposzta
1 Mutti pelati konzerv (egész paradicsom)
olivaolaj
kb. 2 liter zöldség alaplé
babérlevél
bors
kenyér

A babot áztassuk be egy nappal a leves készítése előtt!
Hevítsünk olivaolajat egy lábasban, majd adjuk hozzá a hagymát, fokhagymát, a felkarikázott répát, cukkinit és zellert. Dinszteljük pár percig, majd öntsük fel alaplével, majd adjuk hozzá a paradicsomot, a felkockázott krumplit és a beáztatott babot. Ízesítsük sóval, borssal és babérlevéllel. Közepes lángon hagyjuk főni addig amíg a bab félig puha lesz (kb. 40 perc). Dobjuk hozzá a kelkáposztát és főzzük addig a levest amíg a bab valóban megpuhul.
Tálalás előtt daraboljunk kenyeret a tányérba, merjünk rá levest és locsoljuk meg olivaolajjal.

4 megjegyzés:

Zizi írta...

Fincsi!
Tetszik a recept!

Doctor Pepper írta...

uh, elment védeni a hont? remélem, nem pajzzsal-karddal:)

chriesi írta...

Mmmm ez nagyon finom lehet!

Vera írta...

Zizi, Noémi,
Köszi, valóban nagyon finom.

Judit,
:))) ha karddal-pajzzsal ment volna, még mindig a hasam fognám nevetéstől.
Ehhez a katonás dologhoz svájcinak kell születni, hogy értsd... nekem nagyon furcsa.

Related Posts with Thumbnails