2010/10/12

Sütőtökös rétes


Akkor itt és most szakítok a receptfeltöltési szokásaimmal, ugyanis egészen eddig mindig reggel írtam a bejegyzéseket. Ez a rétes pár órája készült de nem vagyok képes várni reggelig, muszáj most írnom róla.
A rétest természetesen nem én nyújtottam. Van ugyan egy csodás rétestészta receptem a mamától de egyedül nem merek nekiállni. Egyrészt félek a nyújtástól, másrészt meg iszonyú mennyiség készülne amit ketten nem tudnánk megenni. Tehát a rétestészta bolti, ráadásul magyar. A töltelék viszont 100%-ig saját készítésű, roppant egyszerű és finom. Jelenleg sütőtök lázban égek, ez majd lassan lecseng, olyan január fele már biztosan rá se tudok nézni majd, de hol van még az. Tele vagyok sok sok ötlettel sütőtök téren, sóssal édessel egyaránt.

Ez, ahogy már a képen is látszik, nem egy hagyományos rétes, inkább krém réteskosárban, egy modern változat. Könnyű és fűszeres, amolyan igazi őszi-téli illatú sütemény. Bármilyen vacsorának tökéletes befejezése lehet, sőt, a karácsonyi, ünnepi asztalon is megállná a helyét.

Sütőtökös rétes

Hozzávalók (kb. 6-8 főre)
fél kg sütőtök (mag nélkül)
7 ek cukor (vagy ízlés szerint, mert ez nem túl édes)
1 narancs
fél kk őrölt szegfűszeg
csipet szerecsendió
1 tk őrölt fahéj
1,5-2 dl habtejszín
réteslap

A tököt süssük puhára, majd turmixoljuk le amíg forró és adjuk hozzá a cukrot. Keverjük hozzá a fűszereket, a narancs levét és lereszelt héját is. A tejszínt verjük kemény habbá és óvatosan keverjük el a krémmel. Tegyük a hűtőbe 1 órára.
A réteslapot vágjuk négyztekre (kb. 20x20 cm) és helyzzük egy kiolajozott kerek formába. A legjobb a creme brulee/catalan forma, mert nem magas. Egy formába 2 réteg réteslap kerüljön. Vékonyan kenjük meg olajjal a lapokat és 160 fokra előmelegített sütőben süssük készre.
Hagyjuk kihűlni, majd óvatosan (!!) vegyük ki a tésztát a formából. A lehűlt krémet kanalazzuk habzsákba és töltsük meg a kosarakat. Azonnal fogyasszuk, ha már megtöltöttük a krémmel, mert a tészta átázik egy idő után! Kanalazzunk rá tejszínhabot és szórjuk meg leheletnyi szerecsendióval.

8 megjegyzés:

bévé írta...

Nagyon klassz recept és gyönyörűen néz ki! Hát, akkor a DG ötödik fordulót Neked találták ki! :D Szívből gratulálok a negyedik forduló győzelméhez! Végre egy nem agyoncsicsázott és jól fotózott recept nyert!

chriesi írta...

Én is gratulálok, csak most láttam! :) Mmm ez nagyon jól hangzik! Szerinted itt van olyan tök aminek egy kicsit is olyan az állaga mint az otthoni sütőtöknek?

chriesi írta...

Juj valami nagyon fontosat elfelejtettem!!! Anyukám üzeni hogy isteni a kenyérlángosod! :)

Vera írta...

Salsa,
Köszi

Noémi,
köszi neked is.
Persze, ugyanolyan sütőtököt is lehet kapni, mint ami otthon van. Láttam a piacon, de azthiszem, hogy még a Coopban is. Ha látok vegyek neked? Mekkorát?

Vera írta...

:)) örülök, hogy ízlett neki

Ildinyó írta...

Nagyon jól néz ki! Így felülről nézve, olyan mint egy szép virág.
Pont pár napja készítettem én is hasonló krémmel desszertet, tökös krémes. :D
Ha gondolod és érdekel nézd meg, mert nagyon finom volt.
http://ildinyo.blogspot.com/2010/10/tokos-kremes.html

Azt hiszem egyébként most kommentelek nálad először, de akkor most írom Neked, hogy nagyon tetszenek a fotóid. :)

chriesi írta...

Tényleg? Akkor csak én nem tudom melyik az. :D Ha nem gond akkor igen, legalább tudni fogom ezután milyet keressek. Ne túl nagyot, valami közepeset. Kösziiiii! :)

Betűtészta írta...

Az egy éves unokahúgom csak annyit mondana rá: "mmhhhhhmmmm!" :-)))

Related Posts with Thumbnails