2011/02/07

Lencsés egytálétel



Itt a tavasz kérem. A hétvégi 16 fok igazán nem volt vicc. Nem elég, hogy tudtam a kertben matatni, de grilleztünk és a teraszon ebédeltünk. Hihetetlen ugye? Maradjon is így az idő, melegedjen szépen, mert egyáltalán nem vágyom újra a hidegre, annál inkább a nyárra.

Az étel amit hoztam talán egy kicsit még télies a lencse miatt, de ennyi belefér. A múlt héten nem sok bejegyzés készült, mivel végigettem a gyerekkori ízeket. Készült borsófőzelék (a kedvencem), babfőzelék és végül krumplis tészta. A lencsefőzeléknél már meggondoltam magam és egy egytálétel készült helyette. Az extra ízt a szalonna, kakukkfű és a feta sajt adja az ételben. Ha valaki nem ennyire naturista és hiányzik neki a hús, akár köretként is fogyaszthatja.

Lencsés egytálétel

Hozzávalók (3-4 főre):
3-3,5 dl lencse
1 vöröshagyma
3-4 fokhagyma
3-4 ág kakukkfű
3-4 szem krumpli
szalonna (ízlés szerint)
feta sajt
olivaolaj

A lencsét áztassuk be egy napra. Másnap főzzük sós vízben puhára és csepegegtessük le. A krumplit vágjuk apró kockákra és azt is főzzük puhára. Olivaolajon futtassuk meg az apróra vágott hagymát és a szalonnát, kaukkfüvet. Adjuk hozzá először a krumplit, majd a lencsét és pirítsuk le.
Tálalás előtt morzsoljunk rá feta sajtot.


RECIPE IN ENGLISH IN THE COMMENTS

9 megjegyzés:

duende írta...

Szuper! :)

Pötipite írta...

Nem hiányzik a hús, így tökéletes!:)
A kis ízelítő a tavaszból nekem is nagyon jól esik,végre süt nap és már ereje is van.Szó szerint reménysugár.Így már ki lehet bírni tavaszig...:)

chriesi írta...

Nem tudom elképzelni a lencsét a feta sajttal, úgyhogy majd kipróbálom. Isteni az idő, el se hiszem, hogy ennyire meleg van. :D

Betűtészta írta...

Szia! Én a lencsét nem áztatom, mert valójában nincs rá szükség. Csak bő, folyó vízben átmosom. Tökéletesen megfő! :-)

Erinacea írta...

Fetasajttal még sosem próbáltam a lencsét, de nagyon jól hangzik, köszi az ötletet!

szaberka65 írta...

Köszönöm, ezt szeretni fogjuk!

Édes és Keserű írta...

Duende, :)

Kati,
Igen, már nagyon kellett ez a kis napfény...

Noémi,
Finom :)

Betűtészta,
Tényleg? Eddig mindig áztattam, majd legközelebb simán főzöm. Köszi

Erinacea, Szaberka65,
Köszi, örülök, hogy tetszik a recept.

Édes és Keserű írta...

Warm lentil, potato, feta salad

Ingredients (serves 3-4)

300-350 ml lentil
1 onion, diced
3-4 cloves garlic, diced
3-4 sprigs thyme
3-4 potato
pancetta (according to taste)
feta cheese
olive oil
salt

Cook the lentil and the diced potato until soft. Heat the oil in a frying pan, and sautee the onion, diced pancetta, and thyme. Add potato and garlic, then mix in the lentils. Serve warm, top it with feta cheese.

salsa írta...

Igazi, békebeli hangulatot áraszt ez a fotó, nekem nagyon bejön. Jó lenne, ha leülhetnék ahhoz az asztalhoz és nyugiban elfogyaszthatnám azt a tányér fetás lencsét. Csend, béke, nyugalom...

Off: Köszönöm, köszönöm a leveles tésztát, szombaton megcsináltam és szuperlatívuszokban tudok csak róla beszélni! Vendégségbe vittem, elájultak tőle. Ha van kedved, nézd meg a blogomon, hogy mi sült ki belőle. :)

Related Posts with Thumbnails