2010/06/11

Túrós cseresznyés süti


Egy könnyű sütemény a hétvégére. Azt hiszem, hogy a cseresznyével ugyanúgy vagyok, mint az eperrel.. nem tudom abbahagyni. Mióta megjelent a boltban, mindig van itthon. Már több kilót elszemezgettem és erre is igaz, hogy még egyik évben se ettem ennyi cseresznyét, mint idén.Legszívesebben magában eszem, frissen, de most készült vele egy pite jellegű süti. Engem emlékeztet a túrós rétesre az alapja, ami számomra több okból is fantasztikus.

Először is, itt nem lehet kapni túrót (mármint olyan túrót amit otthon), és csak különleges alkalmakra tartogatok a mélyhűtőmben párat. Másodszor imádom a rétest, (és az íze engem arra emlékeztet), mindig a gyerekkorom jut eszembe, de félek neki állni rétest nyújtani. Tehát ez a süti számomra nagyon is nyerő volt, könnyű, illatos és tele van emlékekkel. A tésztához ebből a receptből indultam ki, de most kihagytam belőle a pisztáciát. Tökéletes omlós lett az alapja ami illett a túrós töltelékhez.

Túrós cseresznyés "pite"

Hozzávalók (18-20 cm-es piteformához)
A tésztához:
12,5 dkg liszt
1 tojássárgája
2 ek víz
4 dkg porcukor
5 dkg vaj

A töltelékhez:
12,5 dkg túró
1/2 citrom héja
kb 0,5 dl tejszín (egy korttyal több)
1/2 rúd vanília
2 ek cukor
1 tojássárgája
cseresznye

A tészta hozzávalóit összegyúrom, és a sütőpapírba csomagolva a hűtőben pihentetem min. 1 órát.
A cukrot habosra keverem a tojássárgájával, hozzáadom a túrót, citromot, vanília magokat és végül a tejszínt.
A tésztát vékonyra nyújtom (ne túl vékonyra, mert akkor nem lehet majd szelni), és egy kivajazott, kilisztezett formába teszem. Megtöltöm a túrós töltelékkel, belehelyezem a cseresznyéket, és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 percet sütöm.

8 megjegyzés:

Méhn Niki írta...

Jaj Vera, miért kínzol engeeem? :))
Gyönyörű fotók a gyönyörű sütiről! :))
Nem tudok betelni vele ;D

Vera írta...

Köszi,
Dehát már nem is fogyózol !!! :))
Gyorsan szerezz valami édeset :)

Delish írta...

Hu ez nagyon tetszik! mar lattam a kepet a flickren, csodalatos, vartam a recit! kiprobalom majd!

Csibe írta...

Nagyon tetszik a recept is, a kép is!
Épp azon gondolkodtam, hogy a hűtőben lévő túróból mit csinálja...viszont a cseresznyét befaltuk :)

Vera írta...

Delish, Csibe!
Köszi.

Én is alig hagytam valami gyümölcsöt a pitéhez :) Nehéz megállni :)

chriesi írta...

Ez az, amit kihagyni tilos. :D

Méhn Niki írta...

Ó, kedves Vera, dehogynem! :D
Persze elszaladtam egy jégkrémért, ha jól emlékszem... :D
Sebaj, bringával járok, lemegy. :D

Unknown írta...

Ezt a receptet csinálom már évek óta, nagyon finom, köszi h megosztottad velünk is :)

Related Posts with Thumbnails