Hogyan készült 3.

Íme a harmadik rész Hogyan készült sorozatból. Ahogy ígértem most az olasz vonalon haladva egy spagettis képet fogok górcső alá venni. Ma, azon kívül, hogy megmutatom hogyan készült a kép, az utómunkáról is ejtek pár szót, mivel az sem kevésbé érdekes, mint maga a fotózás, sőt a digitális laborálás, a sötétkamra, elengedhetetlen része a jó fotónak. A styling részébe most nem mennék bele a képnek, azt egy következő bejegyzésre, más képekre hagyom majd. Úgy érzem, hogy az is megérdemel egy (vagy akár több) külön posztot is.

Beállítások:

blende:       f 3.2

záridő:      1/100
ISO:          320
WB:          - 0.67

objektív:   50 mm f1.4

A képet felülről, enyhe dőlésszöggel fényképeztem. A hangulat fokozása érdekében árnyékosabb képet készítettem. A  fehér,  piros kontraszt mellé az árnyékok szerintem valósághűbbé tették a képet. Az is  tisztán látszik, hogy honnan érkezik a fény a szettre, ami nem túl erős persze. A fókusz az első tányérban pihenő villán van, az a legtisztább pontja a fotónak. Ahogy hátrafele haladunk, úgy homályosodik a háttér és a kiegészítők, ezzel a figyelmet még inkább az első tányérra vonva. Ez a hatás blende nagyságának köszönhető. Ha még nagyobb belendét használtam volna, akkor még inkább homályba veszne a fókuszon kívüli terület.

A fenti képen kitűnően látszik, hogy a szett egy kicsit alacsonyabban fekszik, mint  az ablak, így a szűrt fény felülről érkezik a szettre (lásd A).  A szett bal oldalán egy fehér vászon van kifeszítve (ami elsősorban, mint fotóháttér funkcionált ehhez a képhez), ami valamennyire visszaveri az ablakról érkező fényt, ezzel is világosítva a képet. (lásd B). Így fekete fehérben talán még inkább kivehető a fény-árnyék hatás a képen. A C és D pontok az árnyékos területet jelölik, az apró nyilak pedig az árnyék irányát. A kép du. 4 órakor készült az ablakom pedig Ny-Dny-i fekvésű.

Az utómunka:

All images © Studer-T. Veronika all rights reserved

Sok féle szoftver létezik már a fotók digitális laborálásához, a legismertebb, és szerintem legjobb, mind közül a Photoshop. Ugyan a Lightroom-ról is hasonlóan jókat hallottam, sőt mások csak arra esküsznek. Mind a kettőnek megvannak az előnyei, de a legjobb ha egymást kiegészítve használjuk őket. Tehát a képeket én PS-ban dolgozom  át, de kacérkodom a Lightroom beszerzésével is. Általánosságban elmondható, hogy igyekszem minél kevesebbet módosítani a képeken. Nagyon ritkán vinnyetálom vagy filterezem őket, azt csak for fun szoktam néha, pl. ez a fotó.

A fenti képek közül már elsőre látszik, hogy az A. az eredeti, originál kép. A tiszta valóság, ahogy azt készítettem. A B. a már átdolgozott verzió. A különbség talán annyira nem is szembeszökő, de majd ti megmondjátok. Az biztos, hogy kontrasztosabb a B. kép, ami még inkább kiemeli a színeket, árnyékokat.

Az utómunka során, először is minimálisan emeltem a kontrasztot és a fényerőt. Ezt most a PS, Brightness and Contrast menüjében tettem. (A Curves-ben is lehet játszani a fénnyel, árnyékkal, efektekkel akár.) Mivel a fehéregyensúlyt egy kicsit túl sárgásnak ítéltem, eltoltam egy keveset a kék irányába. Ezt a Color balance menüben lehet módosítani. Végül kapott a kép egy kis élesítést. Olyan képpel még nem találkoztam aminek ne használt volna egy enyhe élesítés, bármennyire is élesnek tűnt a kép előtte. És voila, kész is a kép. Az egész csak pár percet vett igénybe.

Kiváncsian várom, hogy ti hogyan dolgozzátok fel a képeket, mit használtok utómunkához, mi a titkotok!

Xiaolu-nak a 6Bittersweets blog szerzőjének ma megjelent egy összefoglalója az ételfotózásról. Érdemes elolvasni, nagyon percíz és összeszedett cikk.

Hogyan készült?

Elég sok kérdés érkezik hozzám, a fotózással kapcsolatban. Mit, hogyan csinálok, honnan jön a fény, hogyan történik az elrendezés, a képen szereplő edények kiválasztása, hogy egy párat említsek.

Arra gondoltam, hogy havonta/kéthetente megjelenne egy Hogyan készült! post ahol egy adott képet mutatok meg és elmondom hogyan készült. Ehhez persze lefényképezem majd a szettet is, hogy tényleg lássátok a képet az elképzeléstől a megszületésig.

Persze ez csak akkor valósul meg ha valóban érdekel titeket! Arra kérlek benneteket, hogy ha valóban szeretnétek erről bővebben olvasni, akkor a megjegyzésben írjátok, hogy igen és ha van plussz ötletetek akkor azt is szívesen fogadom!

Hogyan készült 1.

Íme a remélhetőleg hosszú életű sorozat első része, a vajon hogyan készült. A kommentekből ítélve nagyon sokan érdeklődtök a téma iránt, így egy kicsit lámpalázasan, de belevágok az első bejegyzésbe. Először is tisztázni szeretném, hogy az amit leírok nincs kőbe vésve, ez csak az ahogy én csinálom. A fotózásban az a jó, hogyha már mindenki tisztában van a kamerával, a beállításokkal és a fénnyel, akkor bátran lehet kísérletezni és megtalálni a saját stílust.

Mi a jó fénykép alapja? A jó fényképhez először is egy jó fényképezőgép kell egy jó objektívvel. Nem kell a csúcstechnológiára gondolni, de ha valaki komolyan, magasabb szinten szeretne foglalkozni a fotózással akkor érdemes befektetni egy tükörreflexes kamerába és egy jó objektívbe legalább. Ég és föld a különbség a képek között. Én jelenleg egy Nikon D700-as kamerát használok*, a legkedveltebb és legtöbbet használt objektívjeim pedig az 50 mm f1.4-es és a 24-70 mm f2.8-as. (Ha valaki nincs tisztában azzal, hogy mi az f szám akkor kommentben írjon és válaszolok) Persze én sem ezzel a kamerával kezdtem, a kezdő löketet egy D80-as adta, vele estem szerelembe a fotózással.

*(persze ha ezt valaki olvassa és szeretne meglepni egy Nikon D3x-el, nem fogok ellenkezni)

Ha már van egy jó fényképezőgépünk és van rajta automata beállítás, akkor azt sürgősen felejtsük el. Automata beállítással szép képeket igen, de különlegeset nem lehet készíteni. Mindenki tekerje szépen a gombot a manuális beállításhoz és akkor el is kezdődhet a móka. Persze tudom, hogy nem egyszerű az elején a manuális beállítás, sok mindenre kell figyelni. Például, mekkora legyen a blende, milyen a záridő, mekkora az ISO.... Ahhoz, hogy ezeket az összefüggéseket megértsük, ajánlom, hogy mindenki fogjon egy fotóskönyvet és olvassa el az első fejezetét ahol ezekről van szó. Aztán meg gyorsan tegye is félre, mert könyvből nem lehet megtanulni fotózni, helyette vegye kézbe a kamerát és próbálkozzon! Így tettem én is. Nem mondom, hogy az első képekre büszke vagyok, de minden egyes újabb felfedezés a fényképezőgépen eufórikus örömmel töltött el. (Ha erre esetleg igény van, akkor röviden összefoglalom nektek az összefüggéseket a blende, záridő stb között!)

Ha már eddig eljutottunk, akkor már igazából csak egy nagyon fontos dolog kell a fotózáshoz. Anélkül bizony lehet bármilyen jó gépünk, a képünk csapnivaló lesz. Ez pedig a fény! Legyen az természetes vagy mesterséges, anélkül el lehet felejteni a fényképezést.  Softboxot mostanában nagyon ritkán használok, csak akkor ha valami más hatást, árnyékot szeretnék a képeken, vagy túlságosan is borult az idő, fényképezni viszont kell. Maradjunk tehát a legtökéletesebbnél, a természetes fénynél, kerüljük viszont a direkt napfényt. A túl erős fény túl erős árnyékot eredményez. Tehát ha lehet, és miért ne lehetne, használjunk szűrt fényt. Ablakja mindnekinek van, más nem is kell hozzá, mint egy nagy zsírpapír az üvegre, vagy egy sűrű szövésű fehér függöny és kész is a szűrt fény.

Ha esetleg nincs eléggé megvilágítva az étel, vagy esetleg túl világos, akkor bevethetünk különböző trükköket, vagyis deríthetünk, visszaverhetjük vagy éppen elnyelhetjük a fényt egy derítőlap, karton segítségével. A fényt visszaverhetjük fehér, ezüst vagy arany színű lappal. Mindegyik más hatást eredményez. Természetes hatás érdekében én a fehérre szavazok, ha ennél erősebb hatást akarunk akkor pedig az ezüst. Házilag az ezüst lapot is nagyon egyszerűen előállíthatjuk, csak fogjunk egy kartont és fedjük be alufóliával. Én előszeretettel használom a fekete derítőlapot, vagyis nem visszaderítem, hanem elnyeletem a fényt. Én szeretem a kicsit drámaibb, karakteresebb, árnyékosabb képeket, persze ez mindig hangulat függő.

Mindig legyen egy elképzelésünk arról, hogy mit szeretnénk. Milyen fény-árnyák hatást képzelünk el, hol, honnan jöjjön a fény, milyen mélységű legyne a kép stb. Persze eleinte nem igazán fog úgy sikerülni ahogy elképzeltük, de minél jobban kiismerjük a fényképezőgépünket és a fényhatásokat, annál több sikerélményünk lesz. Ajánlom, hogy nézegessetek sok-sok profi képet, nagyon sokat lehet belőlük tanulni.

Tehát ha már a fentiek megvannak, akkor alakítsuk ki a szettet (háttér, kiegészítők stb.), és lehet is fényképezni. A képeket amiket hoztam már láttátok. Kezdetnek kettő csendéletet szeretnék bemutatni. Azért esett ezekre a választásom, mert a fény-árnyék játék szépen látszik a képeken, sőt az is, hogy nincs szükség semmi extra felszerelésre, elég pár lap és egy karton a drámaibb hatás eléréséhez.

1. Az első kép a mérleg-barack. Világos háttérrel készült, friss, üde, nyári kép, amin szépen látszanak a finom árnyékok. (lásd barackok)

Beállítások:

blende:      f2.2

záridő:     1/100

ISO:         200

objektív:  50 mm f1.4

Így készült:

A fényt a barackok jobb oldalról kapták és maga a fehér háttér is világosítja a szettet. (az ablakom Dny-i fekvésű, du. 1 órakor készült a kép) A bal oldalra elhelyeztem egy fekete derítőlapot, hogy megnyújtsam az árnyékokat. Az első képen szépen látszik, hogy a fény mennyire világítja meg a szettet és a fekete lap mennyire árnyékol. (Az A, B pontok az árnyékokat jelölik.)

2. A második kép a cseresznyés-kannás. Ez sötétebb, drámaibb háttérrel készült. Az árnyékok szépen keretbe foglalják a képet és a tekintetet a kép elejére, a hangsúlyozni kívánt cseresznyére vonják.

Beállítások:

blende:         f2.8

záridő:        1/60

ISO:           200

objektív:    24-70 mm f2.8

Így készült:

Az előző képhez képest is sokkal több minden történik a képen. A fényt még mindig jobb oldalról kapja a szett (Dny-i fekvés, du. fél 2) de amíg az első képnél a világos háttér is visszaverte a fényt, itt éppen ellenkezőleg, a sötét háttér elnyeli.  Ez még mindig nem elég, a keretes, árnyékos hatás elérése érdekében felfogtam a fény egy részét a jobb oldalon (lásd 2. karton) és belógattam egy fekete lapot fentről (lásd 1. karton) Ezek persze a képen fizikailag nem látszanak, csupán az árnyék amit vetnek. (lásd, A, C, D) Az E és B árnyék, plussz a csersznyék árnyéka a "természetes", manipulálatlan árnyéka a tárgyaknak. A második képen jól látszik, hogy a fény hogyan érinti a szettet és melyik a legjobban megvilágított rész, ami ebben az esetben ugye a cseresznye.

Remélem, hogy a fentieket hasznosnak és érthetőnek találtátok. A kommentekben várom a kérdéseket és megjegyzéseket.

Szedres pite sütés nélkül

Igazából bármilyen gyümölcs lehet a pite tetején, merthogy nem az a lényeg. Ez most nekem éppen szedresre sikeredett és remekül passzolt a süti többi összetevőjével. Gondoltam tartok egy szusszanásnyi szünetet mielőtt még megmutatnám a mexikói sorozat utolsó kettő receptjét és beiktatom ezt a finom sütit.

A recept lényege az alját képező csokis-tejszínes zabpehely. Remek helyettesítése a kekszmorzsának, picivel izgalmasabb talán. A krém pedig szintén variálható, de én a mascarpone tejszín keverékre szavazok, az mindenhez passzol. A tetejére pedig kötelező a gyümölcs, ami ugyan lehet bármi, de ajánlom hogy savanykásabbat válasszunk, mert az remekül illik az édes-kesernyés csokis alaphoz. És mielőtt elfelejtem, a pite bizony tömény, csak óvatosan bánjunk vele.

A receptért kattints a képre:

© Studer-T. Veronika all rights reserved

Hogyan készült?!

A sorozat következő témája a fenti pite kép lesz. Nézzétek meg alaposan és gondoljátok végig vajon hogyan készült, honnan jön a fény stb és írjátok meg ha van kedvetek. Még egy kép készült a pitéről, más szögből, azt itt láthatjátok.

Hogyan készült 2.

© Studer-T. Veronika all rights reserved

Íme a 2. része a sorozatnak. Ahogy már emelítettem múlt héten,  erről a szedres képről lesz szó a mostani részben. Kettő kép is készült majdnem ugyanolyan beállítással, mégis teljesen más a hatás. Mind a kettő képnél a fény hátulról jön, de amíg az egyiket kicsit feljebbről fotóztam, addig a másikat lényegében pont a fénnyel szemben, attól van az a homályos, álmatag beütése a fotónak. Na és persze azért is, mert több fényt hagytam, hogy kapjon. A kettő kép közül nekem a szemből fotózott (a második) tetszik jobban, mert van benne valami érdekes, ahogy már mondtam, karakteresebb, álmatag. Kiváncsi vagyok nektek melyik tetszik jobban.

Így készült az 1. kép

Beállítások:

blende: f 2.8

záridő: 1/200
ISO: 200
objektív: 50 mm f1.4

Ezt a képet magasabb szögből fotóztam, mint a másikat. Ez az oka annak, hogy sokkal élesebb a kép, nem kapott annyi fényt hátulról, csak az utolsó szederszemek vesznek homályba.

Így készült a 2. kép

Beállítások:

blende: f 3.2

záridő: 1/160
ISO: 200
objektív: 50 mm f1.4

Ahogy már említettem, a kettő kép közül ez a kedvencem. Mivel kicsit sok hátulról jövő fényt kapott a fotó, kicsit homályosabb, álmosabb hatása van, de számomra ez teszi érdekessé. Mind a kettő képnél sok fényt engedtem be, hogy egy teljesen világos, fénylő hátterű képet kapjak.

A képek ezúttal a fedett teraszon készültek, du. 2 kor, verőfényes napsütésben. Hogy ne kapjon direk napfényt a kép, megszűrtem, ahogy azt a képen is látjátok (lásd 1.) Ha megszabadítom a keretet a színes derítővásznaktól, akkor egy tejüvegszerű, zsírpapírszerű anyag marad, ami remekül szűri a fényt. Pont azt a hatást érjük el vele, mint az üvegre ragasztott zsírpapírral. Ez megszűri az erős napsugarakat (lásd A) és már egy gyengébb fény esik (lásd B) a tárgyakra. ami nem okoz olyan erős árnyékhatást.

A fenti képen is jól látszik, hogy mennyire világos a háttere a pitének, hófehér. (lásd C, D) Ha más színű hátteret használtam volna, akkor is hófehér lett volna a képeken, mert olyan erős volt a háttérfény, ráadásul az ISO értéket is megemeltem és nagy blendével fotóztam, ami több fényt enged be. Az árnyékos rész a pite előtti terület (lásd E). Itt nem volt szükség arra, hogy fehér lappal visszaderítsem a  fényt. Ha kint fényképezünk, szűrt fénynél, akkor általában sokkal egyenletesebben megvilágított képet kapunk.

Áfonyás-kardamomos kelt tészta

Amíg még egyben vagyunk és bírom szusszal addig sütök-főzök, bár már nem megy sokáig az álldogálás... de az üldögélés se nagyon. ...És már csak 14 nap, visszaszámolok.....

 Erről a receptről majdnem el is felejtkeztem, csal készült, fotóztam, és olyan biztos helyre mentettem, hogy csak hétvégén bukkantam rá véletlenül. Úgy tudom, hogy ehhez hasonló péksüteményt a svédeknél lehet kapni. A lényege a sok sok kardamom és az áfonya. Az eredeti tészta receptet nem ismerem, de egy briós félének gondolnám, így a már bevált recepthez nyúltam. Remekül lehet ezt a tésztát variálni, nagy lehetőségek rejlenek még benne, amit biztosan ki is fogok használni.

A végeredmény egy rendkívül kardamomos (valóban az, úgyhogy ha valaki nem nagyon csípi ezt a fűszert, akkor csak csínján bánjon vele), gyümölcsös, nem túl édes tészta, ami mindenhez passzol, legyen az tej vagy éppen kávé. Az áfonya remekül illik a kardamomhoz, de persze ízlés szerint, akár le is cserélhető valami másra.

A múltkori Hogyan készült bejegyzéshez nagyon kevés hozzászólás érkezett, ami egy kicsit meglepett, mivel eddig nagy érdeklődést mutattatok a téma iránt. Mi lehet ennek az oka? Talán nem érthető amit írok, vagy nem találjátok hasznosnak? Eredetileg úgy gondoltam, hogy ez amolyan interaktív bejegyzés lesz, sok sok kommenttel, csevejjel, hasznos tanácsok megosztásával a részetekről is. Ha azonban a téma már nem érdekel benneteket, akkor kérlek, hogy azt is írjátok meg, mert akkor nem folytatom a sorozatot. Köszi a választ előre is.

A receptért kattints a képre:

A kezdet és a vég:

All images © Studer-T. Veronika all rights reserved

Az olasz vacsora

Engem ez az étel Bud Spencer-re emlékezetet, pedig sehol egy darab bab benne, mégis rögtön ő ugrik be róla. Valószínű, hogy túl sokszor láttam már a Piedone filmeket. Meg kell valljam, mint ahogy pár olasz-olasz ismerősöm ezt kifejtette nekem, ez igazából nem is olasz, csak éppen annak hangzik. Arról viszont fogalmam sincs miért is ne lehetne olasz. Minden meg van benne ami egy ételt olasszá tesz. Lássuk csak, a spagetti ugye az alap. Kérdezés nélkül is mindenki rávágná, hogy az bizony honnan származik. Aztán folytassuk a paradicsomszósszal. Melyik az a nép aki sok paradicsomszószos tésztát eszik? Ez nem is kérdés, meg van a válasz remélem.

Akkor következzen a húsgombóc. Hiszen az már majdnem ragu, csak éppen gombócban főtt meg a paradicsomszószban. Ráadásul jó fajta marhából és cukkiniből készült. Akkor tehát ez az étel miért is ne lehetne olasz? Értem én a déli szomszédainkat, jó olaszt szerintük csak ők tudnak főzni, na de ami az én konyhámban folyik se olyan rossz, kérem!  Ez  a húsgombócos spagetti például kifejezetten mennyei lett és garantáltan bárki megnyalná az ujjait utána, olasz ide vagy oda.

Ui: megsúgom, hogy a következő "Hogyan készült" ezekhez a képekhez kapcsolódik.

A receptért kattints a képre:

© Studer-T. Veronika all rights reserved

PLEASE, FIND THE RECIPE IN ENGLISH DOWN IN THE COMMENTS

Hogyan készült 4.

Aki szereti a drámát, azaz a sötétebb, intenzívebb tónusú képeket akkor itt van egy új sorozat. Egyszerű, letisztult képek, kevés styling, viszont annál drámaibb hatás. Íme, mire nem képes egy kis fény-árnyék játék. A képek, mint legtöbbször, természetes fényél készültek. Nem kell túlzsúfolni egy képet ahhoz hogy érdekessé tegyük. Ezt megtehetjük a színekkel, a fénnyel, a blendével, hogy mit helyezünk a fókuszba, hogyan vágjuk meg a képet, hogy csak párat említsek. A kevesebb néha több!

Beállítások:

1. kép
blende:         f 2.2
záridő:         1/40
ISO:            400
WB:            - 0.33
objektív:      85 mm f1.4

2. kép
blende:          f 2.2
záridő:          1/80
ISO:             400
WB:             - 0.33
objektív:       85 mm f1.4

All images © Studer-T. Veronika all rights reserved

A képek egyszerűségét sötét tónusokkal ellensúlyoztam. A C és B fekete derítőlapok szépen nyújtják az árnyékokat. A B derítőlap felelős a jobb oldali D árnyékért ami szép keretet ad a képnek. A fény jobb oldalról éri a tortákat, ez látszik az árnyékon is (E) amire még jobban rásegít a C derítőlap. A fókuszt az F ponton tartottam. Egyszerű, nem igaz?

Mexikói hetek és újra itthon

Újra itthon, de gondolom senki nem lepődik meg azon ha ennek nem örülök. Sokkal inkább lógatnám még a lábam a tengerbe és ennék isteni tengeri ételeket. Első látogatásom Spanyolországban sajnos ilyen rövidre sikerült, de mély nyomot hagyott bennem és nagyon szeretnék még visszamenni a jövőben. Persze ha lehet repülővel, mert ez az autóút most nagyon megviselt. Hiába, nagy pocakkal már igencsak kényelmetlen sokáig ülni. A lényeg a lényeg, hogy nagyon jól éreztük magunkat és valami fergeteges paellát sikerült ennem egy kis tengerparti bárban (lásd kép a székekkel). Megpróbálom majd itthon is reprodukálni, persze olyan finom biztosan nem lesz mint a tengernél de bolond lennék nem megpróbálni. Hoztam pár hangultaképet is piacról, étteremből és egészen más stílusú képeket is (modell a húgom).

Ételfronton nagyon nagy elmaradásban vagyok. Sok kép és recept vár arra, hogy felkerüljön a blogra, úgyhogy szépen lassan töltögetem majd őket. Hamarosan beadom tisztíttatni a gépet és az objektíveket, de ti nem maradtok bejegyzések nélkül, hála a felgyülemlett képeknek. Már a következő Hogyan készült rész képei és témája is megvan, a hónap közepe-vége fele az is felkerül a blogra.

Valahol már említettem, hogy gyengém a mexikói konyha. Sajnos ezt csak a csajokkal élvezhetem. Minden alkalommal amikor velül találkozom, akkor mexikói ételt eszünk, fajita-t. Itthon sajnos nem fogadják kitörő lelkesedéssel ha valami mexikói készül, így csak ritkán szánom rá magam. Most viszont elkészítettem az egész menüsort, guacamole-tól kezdve a mexikói rizsen át a házi tortilla-ig. A héten tehát úgy néz ki, hogy amolyan mexikói hetet tartunk. Remélem ti is szeretitek. Kezdetnek tehát itt a mexikói rizs.

A receptért kattints a képre:

PLEASE, FIND THE RECIPE IN ENGLISH DOWN IN THE COMMENTS

És ahogy ígértem, egy kis mediterrán hangulat, csak úgy:

A legjobb paella Cambrils-ban

És egy kicsit más:

Linzer szendvics marcipánnal, keserű naranccsal

Mostanában minden bejegyzésem úgy kezdődik hogy, "mivel karácsony van", vagy hogy "karácsonyra ideális", de mit lehet tenni ha már elkapott a karácsonyi láz. A tetejébe újra havazik és ez még extrán rátesz egy lapáttal az egyébként is felturbózott hangulatomhoz. Hát nem csodás, hogy idén végre fehér karácsonyunk lesz? Vagy inkább várjuk csak ki a végét?

A linzer ajándékba készült. Majd meglátjuk, hogyan fogadják, mert ma fogom elvinni, így most csak az én elbeszélésemre lehet hallgatni ha azt mondom, hogy finom. Már nem is egyszerű linzer, inkább amolyan mini szendvicsnek jellemezhető. De még milyennek! Van benne házi marcipán (ehhez a receptet Alexandrától kölcsönöztem), keserű narancs lekvár -ami  most nem saját, de előbb utóbb az is készül- és mindez linzer rétegek között. Hm, reggel 7 óra van és összefutott a nyál a számban... még jó, hogy pár darab kimaradt az ajándékdobozból. Mivel linzer a tészta elég sokáig eláll, másrészről a marcipán miatt nem érdemes sokáig tartogatni, bár nem hiszem, hogy unszolni kellene bárkit is a fogyasztására.

Keserű narancsos marcipános linzer

Hozzávalók (kb 30 darabhoz)

40 dkg liszt

1/2 cs. sütőpor

16 dkg puha vaj

1 cs. vaníliás cukor

10 dkg porcukor

1 tojás

keserű narancs lekvár (pl. Bonne Maman márkájú)

Marcipánhoz:

22 dkg finomra őrölt mandula

12 dkg porcukor

1,5 ek rózsavíz

1,5 ek keserű mandula aroma

A lisztet keverjük el a sütőporral és a cukorral. A puha vajat vágjuk kis darabokra és morzsoljuk el a liszttel. Adjuk hozzá a tojást és gyúrjunk belőle tésztát. Nyújtsuk vékonyra, szaggassuk a kívánt formára és 140 fokra előmelegített légkeveréses sűtőben (160 fok alsó-felső sütés) süssük kb. 12 perc alatt készre. Rácson hagyjuk kihűlni.

A marcipánhoz gyúrjuk össze a hozzávalókat. Lehet, hogy pár csepp aromával több kell hozzá, hogy összeálljon. Nyújtsuk vékonyra, és szaggassuk ki ugyanarra a formára, mint a linzert.

Kenjük meg a kisült korongok alját lekvárral, tegyük rá a marcipánt, kenjünk meg egy másik linzert is lekvárral és ragasszuk össze. Voilà, kész a linzer szendvics!

RECIPE IN EGLISH IN THE COMMENTS

Fahéjas csiga

Igen, még mindig itt vagyok és blogolok, egyben, nagy hassal, gyöngyöző homlokkal. De most komolyan, hogyan lehet ilyen melegben bármit is csinálni? Ha nem lennék éhes, akkor biztosan a konyha közelébe se mennék amíg a hőmérő bőven 30 fok felett van, de enni ugye kell. Na nem is akármit, de reggelire fahéjas csigát, mert az dukál egy pohár jéghideg tejjel. Nem most készült először, de ilyen népszerű sem volt még soha, mint mióta pocakos vagyok. Kismanó úgy látszik nagyon is kedveli a fahéjat, ebben pont olyan, mint az anyukája.

Ebben a receptben az a jó, hogy éjjel kel a tészta, lassan a hűtőben, úgyhogy ha reggel még a zuhany előtt gyorsan bekapcsoljuk a sütőt,  munkába menet már a friss csigákat (vagy kifliket ahogy most én csináltam) majszolhatjuk. (eredeti recept Williams Sonoma) Nem tudom mikor jelentkezem  legközelebb, mert elég sok minden van még a listámon mielőtt a kismanó kibújik. Ha szülés előtt már nem (ami kedd.... ha rágondolok is majd összecsinálom magam nagyon izgulok), utána mindenképpen jelentkezem ha mással nem is, először egy pár képpel a kisvacakról. Addig is itt vagyok, emailen mindig elérhettek.

A receptért kattints a képre:

All images © Studer-T. Veronika all rights reserved

PLEASE, FIND THE RECIPE IN ENGLISH DOWN IN THE COMMENTS