2010/04/14

Ez is "rakott krumpli"

Talán magyarul ezt is rakott krumplinak hívnám, de senki ne gondoljon a hagyományos tojással és kolbásszal készült egytálételre. Ez inkább köret, főleg húsevőknek, bár én képes vagyok  magában befalni. A tejszín és parmezán az alapja, és ezt lehet ezer módon variálni.

Gyönyörűen szeletelhető ha már egy picit hűlt, így a tányérunkon csodaszép, gyönyörűen rétegezett, tejszínben főtt krumpli torony áll majd. Mondanám, hogy olyan szép meg sem lehet enni, de nem igaz, nehéz neki ellenállni, hogy azonnal villát ragadjon az ember. A titka az egyformára szelt krumpliban és jó tejszínben rejtőzik, attól lesz szép és krémesen lágy. Vendgévárónak ideális, mert melegítéstől sem veszít semmit az ízéből és formájából, sőt, hidegen még szebben vágható, így ha előre kiporciózzuk a vendégeknek a tányérra, csak melegíteni kell amikor megérkeznek. 

Burgonya gratin

Hozzávalók (1 l-es magas formához):
80 dkg krumpli
parmezán
bors
kb 2,5 dl tejszín (nem főző, attól nem lesz krémes!!! és nem szívja be a krumpli)

kakukkfű (opcionális)
szarvasgomba krém (opcionális)

A krumplit meghámozom és egyenlő vastagságú szeletekre vágom. (Ezt a legegyszerűbb egy méretre állítható szeletelővel elintézni.) A tűzálló edényt kivajazom, sütőt előmelegítem 180 fokra, és elkezdem rétegezni:
1. krumpli
2. kevés só, bors
3. kevés parmezán
4. kakukkfű (elhagyható)
Soha ne töltsük az edényt tele, mert akkor nem lesz helye a tejszínnek, és ki fog futni a sütőben, ami aztán odaég.!!
A végén a tejszínnel nyakonöntöm, annyival ami nagyjából ellepi, (most 1 tk szarvasgomba krémet kevertem a tejszínhez de elhagyható), lefóliázom, és kb. 2 órára beteszem a sütőbe.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

De jól néz ki! Imádom a krumplit, minden nap megenném...

Vera írta...

Köszönöm. Mi ritkán, de annál jobban értékelem amikor van :)

Ági, aki főz írta...

Hmm, én lazac mellé szoktam készíteni...

Reni írta...

annyira szép az a serpenyő... :) már flickörön is kiszúrtam :)

Vera írta...

ha tudnád, hogy 2 eurórért vettem egy bolhapiacon a németeknél :)

Thrini írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Thrini írta...

Pont, ahogy szeretem. :)

Nekem is van egy hasonló receptem:

http://faluvgikurtakonyha.blogspot.com/2010/03/sajtos-tejszines-burgonya.html

Vera írta...

A tiéd is finom lehet, megnéztem :)

Reni írta...

jó vétel volt :)

Névtelen írta...

én is magában képes vagyok megenni:-)

Related Posts with Thumbnails