A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Saláta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Saláta. Összes bejegyzés megjelenítése

2012/04/07

Ázsiai spárga


Egysyerűen imádom a tavaszt és a sok friss zöldséget ami ezzel jár. Már egyszerűen vásárolni járni is kész felüdülés. A zöldségeket pedig eszetlenül pakolom a kosaramba anélkül hogy tudnám mikor és mi fog készülni belőlük. De most komolyan, ki tudna ellenállni a rikító piros reteknek, a méregzöld brokkolinak, az újhagymának vagy éppen a roppanós spárgának. Az elmúlt időben majdnem kizárólag csak zöldségeken élek, a húst meghagyom a férfiaknak. Valószínű a tavasz miatt is van ez, a testem is felfrissülésre és vitaminokra vágyik.
Tehát ki is tudna megvetni azért, hogy nem tudtam ellenállni ezeknek az extravékonny spárgáknak. Persze csak akkot jöhetnek szóba ha zöldek, más színű nálam kizárva. Valahogy hiányolom a fehér ízéből a tavaszi frissességet amellett, hogy még csúnyának is találom. Meg egyébként is a zöldből sokkal több minden készíthető. Ehetjük nyersen, vagy tésztával, salátának is, de azt hiszem ez a variáció viszi nálam a prímet. Az egészhez nem kell más csak pár ázsiai szósz és 10 perc az értékes idődből.


Ázsiai spárga


Hozzávalók:
250g spárga
2 ek szezámolaj
1 ek szójaszósz
1 ek nádcukor
1/2 ek osztrigaszósz
1 zúzott fokhagyma
chili ízlés szerint
csipet só
szezámmag


Egy tálban keverd össze a szójaszószt, osztrigaszószt, cukrot, fokhagymát, csipet sót és a chilit. A spárgát tisztítsd meg és forgasd meg szezámolajban. Közepesen forró serpenyőben süsd pár percig majd öntsd hozzá a szószt és 8-10 perc alatt süsd készre. Szórd meg szezámmaggal.

2012/01/04

Joghurtos burgonya saláta és egy új év


Helló 2012 és boldog Új Évet nektek! Egy új év, egy új kezdet, tele reménységgel, várakozással. Az új év olyan mint egy üres papír, egy új napló. Minden év egy új kezdet tiszta lappal, (legalábbis annak tűnik). Remélem, hogy ez az év is tele lesz újdonsággal, meglepetésekkel, sok sok nevetéssel... de ha "csak" olyan jó lesz, mint a tavalyi év, már annak is nagyon fogok örülni.

Biztosra veszem, hogy az ünnepek alatt mindenki degeszre ette magát finomabbnál finomabb falatokkal. Az biztos, hogy én mostanában nem tudok komolyabb ételre még ránézni sem, éppen ezért kezdjük ezt a remek évet egy könnyű joghurtos salátával. Krumpli, joghurt, citrom és amikor már azt hinnéd nem lehet jobb, a kapribogyó  egy csavarral levesz a lábadról. 

 
(a receptért kattints a képre)


All images © Studer-T. Veronika all rights reserved

2011/05/23

Mentás sült paprika



Tipikus könnyű, egyszerű de mégis különleges nyári étel. Sok gondunk nincs vele, csak be a paprikát a sütőbe, felkockázni, ezt-azt rálocsolni és tálalni. Én a pirítósra és a rukkolára esküszöm mint kísérő, de persze miért is ne lehetne partnere a sült húsnak.

A menta ad az édes paprikának egy frissítő felhangot. Talán lehetne még ilyen-olyan zöldfűszerrel is párosítani a menta mellett, de szerintem így pont megfelelő. Semmi fakszni, nem kell túlbonyolítani, különösen az ilyen egyszerű nyári ételeket nem érdemes.

A receptért kattints a képre:

© Studer-T. Veronika all rights reserved

2011/05/13

Spárga borban



Az első "hazai" -értsd, svájci- spárga és mennyivel jobban esik, mint a dél-amerikai vagy a spanyol import. Még Húsvét előtt készült ez az egyszerű köret és madjnem elfelejtettem feltenni a blogra. Ha spárgáról van szó, akkor egyrészt a zöldre szavazok -a fehéret nem szeretem és egyébként a színével sem vagyok kibékülve- másrészt pedig minél egyszerűbben van elkészítve, annál jobb. Ha már spárga, akkor lehessen érezni a könnyű, zöld ízét is és persze maradjon friss, roppanós.

Most valami újat próbáltam ki és a sütőbe került egy kevés répával, fokhagymával és fehérborral. Igazi rusztikus köret kerekedett belőle. Annak ellenére, hogy sütőben készült, nem sült spárga lett belőle sokkal inkább párolt. Mivel sütőpapír csomagolást kapott, a bor és alaplé gőzében párolódott roppanósra. Egy szelet húst nagyon fel tud dobni, de magában meleg vagy hideg salátaként is nagyon finom és ne felejtsük el kitunkolni a végén fokagymás-boros szaftot.


A receptért kattints a képre:

© Studer-T. Veronika all rights reserved

2011/04/11

Bármilyen grillezett ételhez


Elkezdődött a grill szezon és én egy cseppet se bánom. Fantasztikus volt a hétvégén, 30 fokban a kertben tenni-venni, utána meg egy jót grillezni a teraszon. Azért egy kicsit aggódom, ha már most ilyen iszonyú meleg van, akkor mi lesz a nyáron? 

A hideg salátákat és ecetes ételeket azt hiszem pont grill ételekhez találták ki, legalábbis nekem ahhoz ízlenek a legjobban. Találtam csodaszép baby articsókát a a boltban, a szomszédok termelték (olaszok) és már tudtam is mi lesz a saláta/előétel a szombati grillhez. Ha nem kaptok mini articsókát, akkor a nagy is éppen úgy megteszi, igaz azzal kicsit több a munka. Ezek annyira szép fiatalok voltak, hogy tényleg csak a külső leveleitől kellett megszabadítanom, egy kicsit trimmelni és már mehetett is a főzővízbe. A nagyokkal ennél több a munka, hiszen ehhez az ételhez az összes levelelét le kell venni, hogy eljussunk a szívéig és azt is meg kell szabadítani a kis szőröktől. Ez bonyolultabban hangzik, mint valójában, nem kell megíjedni tőle. Ha ezen mind túlesünk, akkor már csak egy rövid főzés, az öntet elkészítése és pár órás hűtőben pihentetés után  már lehet is fogyasztani a frissen grillezett ételhez.

A receptért kattints a képre:

Minden kép © Studer-T. Veronika all rights reserved

2011/01/19

Édeskömény és alma



Ebben a tavaszias időben készüljön valami könnyű étel is, ne csak mindig hús meg hal. Tegnap például annyira jó idő volt, hogy tettem egy sétát a kertben és megdöbbenve láttam, hogy virágzik az aranyeső és a nárciszok is kidugták a fejüket. Szegények, pedig még jön vissza a tél, remélem nem viseli meg majd a hideg túlságosan őket.

Az édesköményt általában sütve fogyasztjuk, de nyersen is ízletes ez az enyhén ánizsos beüésű növény. Most vékonyra szelt almával párosítottam és gránátalma balzsamecettel ízesítettem, amit még karácsonyra kaptam az egyik barátnőmtől. Az eredmény egy egyszerű de különleges ízvilágú saláta lett. Talán, mint köret is megállná a helyét, de az az igazség, hogy én maradnék csak ennél a szimpla saláta variációnál.

Édeskömény-alma saláta

Hozzávalók:
édeskömény gumó
alma
gránátalma balzsamecet (vagy ízlés szerint)

Szeleteljük vékonyra az édesköményt és az almát. Locsoljuk meg a balzsamecettel és azonnal tálaljuk.

2010/12/02

Szardellás, kapribogyós öntet



Mivel lassan itt a nagy ünnepi lakomák ideje, nem árt ha előtte picit visszafogottabban étkezünk. Vagy beszéljek csak a magam nevében? Hát legyen, tehát nem árt ha egy kicsit visszafogottabban étkezem. Ami annyit jelent, hogy levettem a hús mennyiségéből és a lehetőségek szerint sok zöldet fogyasztok. Az egyes szám első személy ebben az esetben azért fontos, mivel megint csak magamnak főztem a héten, így a "zöld" fogyasztása nem ütközött senki -értsd: a férjem- érdekével. 

Ez a saláta nagyon is laktató, senkit ne tévesszen meg a zöldség felhozatal. Aki szereti a céklát annak pedig kifejezetten mennyei ebéd vagy vacsora lehet, bár a pucolása kifejezetten "véres" munka (lásd az alsó képet), mindent pirosra fog. Az öntet, vagy inkább szósz, most szardellával és kapribogyóval készült, ami jól illett a cékla és a répa édességéhez. A rukkola csípős, fűszeres beütése pedig érdekes csavar volt minden falatban. A szósz nem csak, mint öntet de, mint mártogatós is tökéletes lehet mivel elég sűrű.

Saláta szardellás, kapribogyós öntettel

Hozzávalók (kb. 3-4 főre)
friss cékla
répa
rukkola
(vagy saláta ízlés szerint)

6 db szardella
1 tk dijon mustár
1,5 ek fehér balzsamecet
4 ek tejszín (nem főző)
1 tk kapribogyó
4 ek olivaolaj
bors

A céklát és a répát vágjuk hajszálvékonyra.
Az öntet hozzávalóit turmixoljuk krémesre, borsozzuk ízlés szerint, majd tálaljuk a salátával.
Fontos, hogy az olivaolajt mindig a végén, evőkanalanként adjuk a krémhez és alaposan turmixoljuk össze.

2010/11/14

Ráksaláta


Ha valami igazán könnyűre vágyunk, ami nem mindennapi és ráadásul gyorsan elkészül, akkor készítsünk ráksalátát. Most már viszonylag egyszerűen hozzá tudunk jutni ehhez az ínyencséghez, nem kell hozzá tenger mellett élni, bár azt el kell ismerni, hogy nagyon is jó lenne.

Mint ahogy a legtöbb étel esetében, erre is azt mondom, hogy a kevesebb több, vagyis pár jó minőségű hozzávalóból királyi vacsorát tudunk az asztalra varázsolni. De miért is szűkítenénk le a kört csak családi fogyasztásra, hiszen előételnek is tökéletesen beválna, akár az ünnepi asztalon is. Az ételt egy nappal a fogyasztás előtt érdemes elkészíteni, hogy az ízek tökéletesen összeérjenek, de mindenkit biztosíthatok róla, hogy az egész előkészület nem vesz 20 percnél több időt igénybe. Kívánhatna e ennél többet egy elfoglalt háziasszony? Bátran kísérletezzünk a szósszal és az arányokkal is, de arra ügyeljünk, hogy mindenképp csak friss, jó minőségű hozzávalókkal dolgozzunk.

Ráksaláta

Hozzávalók (kb. 12-15 darabhoz)
1,5 ek friss snidling
1,5 ek friss petrezselyem
3 gerezd fokhagyma
1 citrom leve
1 ek fehér balzsamecet
kb. 1 dl olivaolaj
12-15 db friss garnéla

A rákot pucoljuk meg, és lobogó, sós vízben főzzük 3-4 perc alatt készre, majd rögtön szűrjük le és folyassunk rá hidegvizet, hogy ne főjön tovább. Hagyjuk lecsepegni!
A zöldfűszereket vágjuk apróra, a fokhagymát zúzzuk össze és keverjük el a citromlével, balzsamecettel és olivaolajjal. Helyezzük a főtt rákokat a szószba, zárjuk le a dobozt és hűtőben hagyjuk pihenni legalább egy éjszakát. Friss fehérkenyérrel és plussz citrommal tálaljuk.

2010/11/10

Majdnem Cézár



Cézár saláta recept valószínűleg annyi van, mint égen a csillag. Hogy melyik az igazi, az eredeti arról fogalmam nincs, mivel minden recept ugyanazt bizonygatja, vagyis, hogy az az eredeti és egyetlen. Meg sem próbálom elhitetni, hogy az enyém lenne a nagybetűs Cézár saláta, mert nem az. Ez az így készítem én verzió. Már csak azért sem lehetne valódi Cézár, mert az öntethez én bizony nem szardellát használok, hanem tonhalpástétommal ízesítem.

Ez utóbbi hozzávaló gyors elhatározás útján került először az öntetbe, de azóta is biztosan tartja a helyét és eszembe se jutna lecserélni. Az oka, hogy miért nem szardellával ízesítem a Cézárt, mint ahogy azt kellene, roppant prózai. A férjem még a szardella szóra is hidegrázást kap, így muszáj volt valami mással helyettesítenem. Az öntet nem hal ízű, annyi nem kerül bele -ahogy a szardellával ízesített sem szardella ízű- csupán ad egy meghatározhatatlan plusszt. Így ez csak majdnem Cézár, de legalább olyan finom.

Majdnem Cézár saláta

Hozzávalók (kb. 4 főre)
csirkemell
jégsaláta
kenyér
fokhagyma
parmezán
olivaolaj
bors

Öntethez:
2 tojássárgája
2 fokhagyma
2 ek fehérborecet
2 tk dijon mustár
1 ek tonhalpástétom (pl. Rio Mare)
3 tk Worchester szósz
2,5 dl olivaolaj
bors

A csirkemellet vágjuk kockákra, nyomjunk hozzá 1-2 gerezd fokhagymát, sózzuk-borsozzuk és pár evőkanál olivaolajjal keverjük el. Hagyjuk érni legalább 1 órát.
A kenyeret vágjuk apró kockákra, locsoljuk meg olivaolajjal és süssük aranybarnára.
Az öntethez- az olivaolaj kivételével- turmixgépben keverjük krémesre a hozzávalókat. A végén kanalanként adjuk hozzá az olivaolajt is és dolgozzuk egyenletesen krémesre. Sózzuk-borsozzuk ízlés szerint.
A húst süssük készre.
A salátát vágjuk fel, keverjük el az öntettel, adjuk hozzá a húst, a pirított zsemlekockákat és szórjuk meg parmezánforgáccsal.

Tipp: Ha valaki idegenkedik a teljesen nyers tojástól, akkor 1 percig főzze a tojást lobogó vízben. Így a tojás kap egy hősokkot; a fehérje már főni kezd, a sárgája pedig még folyik.

2010/08/08

Vacsora a teraszon és sirató


Ritka és kivételes alkalom, hogy hétvégén írok a blogra, de roppant szomorú vagyok és csalódott. Ha még valaki nem tudná vagy olyan szerencsés, hogy még pár kósza napfény eljut hozzá, annak elmondom, hogy nálunk beköszöntött az ősz. Először csak azt hittem pár esős nap után újra kisüt a nap, és talán még felvehetem az újonnan vásárolt nyári ruháimat is, de tévedtem. Esik, fúj és ha arra a pár pillantra kiviláglik a nap a felhők közül, már nem az igazi. A levegőben már ott van az ősz, érzem, ráadásul az ecetfám is lassan pirosra vált. Siratom a nyarat, ami nem is volt igazán. Bíztam benne, de még mennyire,  hogy még megérleli a paradicsomjaim, de már feladom a reményt, úgy néz ki idén is más paradicsomját kell befőznöm.

Ez biztosra veszem, hogy az egyik utolsó teraszos vacsora képe fenn. Talán lesz még egy kettő, de erre az évre csak ennyi jutott a nyárból. Ugyan a reggeli kávém még odakinn kortyolom el, de már plédbe burkolózva, ködgomolyagokat nézve és fázósan. Akinél még meleg van az használja ki gyorsan a napot és gondoljon rám közben!

Ui: Ha közben holnap újra 30 fok lesz, akkor az egészet visszavonom amit írtam! :)
Ui: és ez volt a 100.bejegyzésem is!

Spenót gombával és taleggio-val

Hozzávalók (3-4 főre)
10 dkg taleggio sajt (bővebben a sajtról itt)
25 dkg friss gomba
kb. 30 dkg spenót
3 gerezd fokhagyma
olivaolaj
bors
10 dkg szalonna

Közepes lángon melegítsünk pár evőkanál olivaolajat, dobjuk bele a felszeletelt gombát és pár percig hagyjuk sülni. Adjuk hozzá a spenótot, a kinyomott fokhagymát és állandó keverés mellett pároljuk készre. Sózzuk, borsozzuk, majd vegyük le a tűzről és keverjük el benne a felkockázott taleggio sajtot.
A felolvadt sajt könnyű krémet képez a zöldségeken és egészen különleges ízt ad az ételnek.
A szalonnát kockázzuk fel és süssük meg. Tálalás előtt szórjuk meg az ételt a szalonna darabokkal.
Salátával vagy pirítóssal, esetleg mindekettővel, egy könnyű nyári vacsora!

2010/07/15

Sült patiszon saláta


Ez az étel nem most készült először nálunk, de a tegnapi csúcs melegben nagyon is adta magát. Találtam ilyen nagyon apró jópofa patiszonokat a múltkor, és nem tudtam nekik ellenállni, pedig ők tényleg a világ másik oldaláról érkeztek. A salátához persze nem előfeltétel ez a mini változat, tökéletes lesz a hagyományos csillagtök is, mert ízre ugyanaz.

Különösen ebben a 36 + melegben tökéletes vacsora magában, vagy esetleg köretnek hús mellé. Amellett, hogy finom, még nagyon gyorsan el is készül, és lehet hidegen illetve melegen is fogyasztani. Annyit viszont el kell árulnom, hogy a sütőt be kell kapcsolni hozzá. Tudom ennek nyáron senki sem örül, de legalább nem órákat kell fűteni a konyhát, csak addig a plussz minusz 20 percig amíg megsül.

Sült patiszon fokhagymával és kakukkfűvel

Hozzávalók:
Patiszon (azaz csillagtök)
fokhagyma
kakukkfű
olivaolaj
fehér balzsamecet

Tisztítsuk meg a tököt, és kockázzuk fel. (Ha esetleg kapunk mini patiszont, akkor csak mossuk meg) Tegyük egy hőálló tálba, tegünk rá ízlés szerint felkarikázott fokhagymát, dobjunk rá kakukkfüvet, locsoljuk meg olivaolajjal és sózzuk borsozzuk. Fedjük le alufóliával a tálat, és 160 fokra előmelegített sütőben süssük puhára. Hidegen és melegen is fogyasztható.
Tálalás előtt locsoljuk meg fehér balzsamecettel.

2010/06/21

Könnyű saláta


Az ilyen gyümölcsös saláták kifejezetten frissítőek nyáron. Nyáron, de nem 10-15 fokban, mint ami itt volt a hétvégén. Annyira hideg volt/van, hogy látszik a leheletem odakinn. Ez nem normális, hiszen nem az Északi sarkon élek. Úgyhogy nekem az a saláta nem frissítő, hanem nyáridéző volt. Legalább a tányéromon legyen napos étel, ha már vastag pulóver van rajtam.

A barack eszméletlenül finom grillezve, húsok mellé is szoktam tálalni, például a libamájjal is nagyon jól kijönnek. A friss kecskesajt pedig igazán könnyű kísérő. Mivel enyhén édes ez a sajt, a barackkal és a bazsalikommal együtt egészen különleges ízt kapunk eredményül. Szerintem fogyókúrázók is beépíthetik az étrendjükbe, hiszen egyáltalán nem megterhelő saláta. Mivel egy kicsit különlegesebb ez az összeállítás, kis adagban előételnek is tökéletes lehet. A recept annyira egyszerű, hogy talán le sem kéne írnom, talán csak megszokásból, íme.

Grillezett barack friss kecskesajttal és bazsalikommal

Hozzávalók:
friss kecskesajt
barack
bazsalikom

A barackot süssük/grillezük, majd tálaljuk kecskesajttal és szórjuk meg bazsalikommal.

2010/05/21

Itt a nyár..

..vagy mégsem. Elméletben már egy nagy, jeges limonádét szürcsölgetek a teraszon, hogy hűsítsem magam ebben a nagy májusi melegben. Gyakorlatban a helyzet teljesen más, mert még mindig be van kapcsolva a fűtés. Attól még álmodozni persze szabad. Nem tehetek róla, mióta májusba fordult a naptár, egyre csak a nyári, könnyű ételek járnak a fejemben. Vágyom a friss, könnyű ízekre, zöldre a tányéromon, és friss lédús gyümölcsökre.

Vettem is egy klassz szakácskönyvet, ami szerelem volt első lapozásra. Általában egy pillanat alatt eldöntöm, hogy egy szakácskönyv hazajön e velem avagy sem. Ezt nem bántam meg, minden oldala egy gyönyörűség, nem csak az ételek, hanem a képek is meseszépek. Nemcsak hogy, minden receptet el tudnék készíteni belőle (ami valljuk be egy szakácskönyvnél ritkaság), de igazán egyszerre meglepő és gondolatébresztő, ahogy a fűszerekkel és virágokkal bánik a szakács hölgy. A címe Leichte Sommerküche (azaz Könnyű nyári konyha). Igaz, hogy németül van, de mindenkinek ajánlom. Ez a recept is onnan származik (talán az arányok picit másak). Nem egy nagy ördöngősség, de nekem eszembe se jutott volna mentával párosítani a zöldbabot és a krumplit. Megdöbbentő ízélmény, friss és üdítő.

Zöldbab burgonyával és mentával

Hozzávalók (kb 4 főre):
fél kg krumpli
olivaolaj
só, bors
szerecsendió
fél kg zöldbab
1 közepes fej vöröshagyma
1-2 fokhagyma
5-6 mentalevél (vagy ízlés szerint)

A krumplit lobogó vízben előfőzöm (kb 5 perc), majd felkockázom. Felhevített olivaolajon kb. 15 percet pirítom a krumpli kockákat, sózom, borsozom és friss szerecsndiót szórok rá.
A babot megtisztítom és forrásban lévő víbe dobom, 15 percre. Olivaolajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, a kinyomott fokhagymát, majd hozzáadom a megfőtt babot, apróra vágott mentaleveleket, sózom, borsozom. Összekeverem a krumplival, és már kész is a köret.
Tipp: salátának is kitűnő. Megvártam amíg kihűl, majd meglocsoltam fehér balzsamecettel, nekem így is ízlett.

2010/05/19

Articsókás saláta

Most, hogy egyre melegebb az idő, nálam beköszöntött a saláta időszak. Nem szó szerint zöldsalátára kell feltétlenül gondolni, hiszen nagyon sok mindenből lehet készíteni. Már megint articsóka van ebben az ételben, de most tényleg ő a főszereplő. Ha nem kapunk friss articsókát, akkor ebbe a salátába tökéletes a konzervként kapható articsókaszív is, úgyis csak azt használnánk hozzá.

Ez a növény antik világban drága ínyencségnek számított: nem annyira íze, mint inkább vélt afrodiziákus hatása miatt. Az articsókát már az ókorban is ismerték, a rómaiak az étkezésen kívül gyógynövényként is használták (vércukorszint-csökkentő, epehajtó, vizelethajtó, gyomorerősítő szer). Érdekesség, hogy Magyarországon már a múlt században ismerték, de termesztésével alig foglalkoztak, csak a középkorban és az I. világháború előtti időszakban termesztették hazánkban. (forrás: Terebess, Wikipedia)

Az ételt nem csak salátának, hanem köretnek sem utolsó. Hidegen és melegen is fogyasztható, de valamiért nálam a hideg változata a nyerő. Maga az öntet sem szokványos, leves alapú, borral készült, picit savanykás, ami tökéletesen kiegészíti az articsókát.

Articsóka saláta egészben sült burgonyával 

Hozzávalók (kb. 4 főre):
kb. 15-20 db articsókaszív (ez lehet konzerv is)
kb. 10-12 db újkrumpli
1 citrom leve
olivaolaj
vöröshagyma
2-3 fokhagyma
1 dl száraz fehérbor
2-2,5 dl zöldség alaplé
bors
kakukkfű (2-3 szár)

A krumplikat megmosom, meglocsolom olivaolajjal és a sütőben aranybarnára sütöm. Ha konzerv az articsóka, akkor csak lecsepegtetem, és csak a végén adom a salátához. Ha friss!! akkor szépen megtisztítom, hogy csak a szív maradjon, és negyedelem, majd meglocsolom citromlével, hogy ne barnuljon meg.
Az öntethez: Olivaolajon megfuttatom az apróra vágott hagymát, hozzányomom a fokhagymákat, majd felöntöm borral, citromlével és az alaplével. Sózom borsozom és hozzáadom a kakukkfüvet. Ha friss articsókát használok, akkor ebben az öntetben főzöm kb. 10-15 percet amíg megpuhul. Amennyiben csak öntetet készítek, akkor kb a felére forralom.
A sült krumplit, articsókát egy tálba teszem, majd leöntöm a kihűlt öntettel. Süthetünk még paradicsomot is hozzá, szépen mutat a salátában. Pár órát érdemes várni fogyasztás előtt, hogy az ízek összeérjenek.  

2010/04/27

Gnocchi saláta


Egyáltalán van ilyen? Nem ennek készült az biztos. Simán gnocchit akartam készíteni paradicsomszósszal, de útközben elment tőle a kedvem. Amikor kész volt az a tészta, akkor már nem vágytam paradicsomosra, inkább valami salátára. Ha van egyébként tésztasaláta, akkor miért ne lehetne azt gnocchiból is készíteni? Na nem majonézes, azt nem viselné el szegény, de én sem. Rukkola, szárított paradicsom kíséretében viszont finom volt. Már nem is saláta, mert a tészta miatt elég laktató volt.

Egyáltalán nem lett rossz. Biztosan lehetne még sokat variálni a hozzávalókon, de most az egyszerűbb mellett döntöttem. Olyan nyári hangulatom volt a színektől, és elég meleg volt ahhoz, hogy a kerti asztalnál egyek egy nagy pohár limonádé kíséretében.  

Gnocchi saláta

Hozzávalók (kb 3-4 személyre)
A tésztához:
5 közepes krumpli (kb fél kg)
kb. 13 dkg liszt
egy marék reszelt parmezán
1 tojás

rukkola
szárított paradicsom
parmezán
olivabogyó
balzsamecet
olivaolaj
bors

A krumplit megfőzöm a héjában. Megpucolom, és összetöröm egy tálban. Hozzáadom a sót, lisztet, parmezánt és a tojást, és egy nagyon lágy tésztát kapok eredményül. Vékony, kb 1 cm átmérőjű csíkokra sodrom, és 2 cm-es darabokra vágom. Ha valakinek van kedve villával mintát nyomhat bele. Lobogó vízben megfőzöm, majd én lepírítottam egy kevés olivaolajon, de ez kimaradhat.
A salátát, szárított paradicsomot, olivabogyót összekeverem a gnocchival, borsozom, meglocsolom kevés balzsamecettel és olivaolajjal és parmezán darabokat szórok rá.

2010/04/20

Valami zöld - Spárga saláta


Ha valami zöldet kívánunk, de mégse fejessalátát, erre pont ideális a spárga. Persze a zöld spárga, mert az friss és roppanós. Biztos említettem már, hogy a fehértől írtózom ugye? Akkor nem ismétlem önmagam. Ha nem a megszokott salátával akarjuk meglepni magunkat vagy a vendégeinket, akkor ez egy jó választás. Valami kicsit szokatlan, hiszen általában spárgát tésztába, levesbe, (és az én esetemben) rizottóba vagy lepénybe teszünk.

Nem utolsó sorban az összhatás a tányéron is szép színes, ez már nem tavasz kérem, ez már nyár ami a tányérról visszaköszön. Könnyű ebéd vagy vacsora, de ha valaki úgy szeretné köretnek is megállja a helyét. Én azt mondanám, hogy talán hal mellé a legjobb kiegészítő, a citrom és kapribogyó miatt, bár akkor lehagynám róla a mozzarellát.

Spárga mozzarellával citromos kapribogyó öntettel

Hozzávalók:
zöld spárga
koktél paradicsom
mozzarella
olivaolaj
kapribogyó
citrom
balzsamecet
bors

A fás részt levágom ha van. A spárgát kb. 5 percre (nem többre) lobogó sós vízbe dobom. Olivaolajat, citromot, kapribogyót összekeverem egy tálkában. A spárgát tányérra teszem, pár szem félbevágott paradicsomot és mozzarellát teszek rá. Sózom, borsozom, meglocsolom az öntettel és balzsamecettel.

2010/03/01

Lencsesaláta

Ígérem mostanában nem nyúlok lencséhez, ez a második bejegyezésem vele. De zöldséges napjaim vannak és nem nagyon kívánom a húst. Eddig a leghosszabb húsmentes időszakom 3 évig tartott. Ezt azért nem ismétlem, de néha jobban esik egy szál répa, mint akármilyen hús. Persze azt nem árt hozzátenni, hogy nem is nagyon volt időm mást készíteni, a lencse meg nagyon is kéznél volt. Ami nem volt itthon az a kurkuma, mert eredetileg azzal akartam fűszerezni, helyette sáfrányt használtam.
Magában is finom, de köretként is megállná a helyét. A képen ugyan nem látszik, mert lemaradt - a sült paradicsom meg csak dísz- de lime-ot facsartam rá, és az adott neki egy könnyű, tavaszi ízt. Nekem langyosan ízlik a legjobban, de hidegen, melegen is fogyasztható.

Vöröslencsés saláta

Hozzávalók:
kb. 20 dkg vöröslencse
1 kisebb fej vöröshagyma
húsleves
csipet sáfrány
frissen őrölt bors
só, ha kell
koriander
lime (elhagyható)
A hagymát kevés olajon megfuttatom, és hozzáadom a lencsét és a sáfrányt. Annyi húslevessel öntöm fel, ami éppen ellepi. Ezt addig folytatom, amíg a lencse megpuhul. (Mint a rizottónál.) Ha megfőtt, frissen őrölt borssal szórom meg és ha kell sózom. Tálalás előtt friss koriandert csipkedek rá és friss lime-ot facsarok rá.

2010/02/08

Cikória kecskesajttal és körtével

Cikória, ismerős ugye? Most nem kávéról írok, hanem salátáról. Általában nem eszünk elég zöldséget, salátát. Ha éhes az ember legtöbbször egy szendvics ugrik be pedig sokkal egészségesebb egy salátával elütni az éhséget, és még változatosabb is.

Nagyon sok fajta zöldség van amiből isteni salátát lehet varázsolni pár hozzávalóból. Nem csak főétel mellé. Ez a legnagyobb baj, hogy nálunk valahogy nincs nagy kultúrája a salátázásnak, általában hús mellé esszük.

A cikória kicsit kesernyés növény, van piros és fehér változata is. Rosttartalmának köszönhetően elősegíti az emésztést és ásványi só tartalma is jelentős. Lehet nyersen, főzve és grillezve is fogyasztani. Ezt most friss kecskesajttal, körtével és mézzel ettem. A méz és a körte kicsit tompítja a keserű ízt. Nem is kell más egy könnyű ebédhez, vagy amikor csak "úgy enne valamit" az ember.

Hozzávalók:
cikória
friss kecskesajt
körte
méz

A cikóriát felvágom, rámorzsolom a kecskesajtot, rádobom a körtét, és mézet csurgatok rá.
Related Posts with Thumbnails