2010/05/28

Krémes, rózsaszín és illatos

Meggyőződésem, hogy még egyik évben se ettem annyi epret, mint idén. Fantasztikusan finomakat találtam, amikről meg lehetne mintázni AZ epret. Gyönyörű pirosak, lédúsak, az illatuk szédítő és az íz... az az igazi eper íz. Eddig mindenhol csak rosszat olvastam a spanyol eprekről, pedig ez a csoda is spanyol honból érkezett, de Bio. Gondolom, hogy ez a magyarázat, hogy soha nem láttak vegyszert, így nincs is mi elrontsa az ízüket. Próbálkoztam én a svájci eperrel is, de megbukott az első szem után. Sajnos a magyarról nem tudok nyilatkozni, mostanában nem voltam otthon.

A három doboz eperből amit vettem egyet ebbe a levesbe használtam el. Már a hozzávalók is is illatosak voltak, kókusztej, citromfű és kaffir lime levél. Nagyon gyorsan elkészült, a legtöbb időt a hűtés igényelte.Talán az egyetlen hiba (ami nem is igazán hiba) amit elkövettem, hogy egy kicsit sűrű lett, már majdnem joghurt állagú lett hűtés után. Ez a tejszíntől van amit beletettem. Ha valaki hígabban szereti, akkor a tejszín helyett használjon tejet.

Kókusztejes eperleves citromfűvel és kaffir lime levéllel

Hozzávalók (kb. 4 főre):
fél liter kókusztej
2 db friss citromfű
1 db kaffir lime levél
40-50 dkg eper
3 dl tejszín (vagy tej ha hígabbra szeretnénk)
5 ek cukor (vagy ízlés szerint)

A kókusztejet felforralom a szétnyomkodott citromfűvel és a kaffir lime levéllel. Az epret pűrésítem, majd a tejszínnel (vagy tejjel) és a cukorral együtt a kókusztejhez adom, és mégegyszer felforralom.
Hűtőbe teszem pár órára.
Tipp: Díszítésnek lehet a tetjére pár csepp tejszínt tenni, és egy késsel finoman megkeverni, hogy márványos legyen a tetje (lásd a képen).

19 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ilyet már láttam az egyik blogon!

Vera írta...

Tényleg? Melyiken? Én nem találkoztam vele...

Unknown írta...

Szia,

Ez is nagyon jól néz ki! :)

Nagyon tetszenek a képek, amiket csinálsz!

Most realizáltam, hogy Te nem itt laksz. Látom, hogy Svájcban. Ha nem gond, akkor beajánlottam a blogod a külföldön élő magyarok regiszterébe, ahol a kint élő magyarok blogjai sorakoznak.

Ide: www.kem.freeblog.hu. Még nincs kint, de hamarosan kikerül.

Szép napot,
Hella

Vera írta...

Hella (szép neved van)!
De jó fej vagy, köszönöm szépen. Nem is tudtam, hogy van ilyen.

Unknown írta...

Köszönöm! :)

Az elmúlt hetekben indult ez a regiszter. Ha tudsz még ilyen blogokról, akkor nyugodtan ajánlhatsz Te is. :)

Niki írta...

Gyönyörű:)
Érdekes még én sem találkoztam ezzel csak itt Nálad:)A képek gyönyörűek:)

Csak egy kis eligazítás...vegyszert...Az ötödik mondat,úgy írtad hogy vegszert...Bocsika,ne haragudj hogy szólok:))

Névtelen írta...

LIMARA PÉKSÉGE

Niki írta...

Limaránál olvastam,de nem gondolnám hogy ez pont az lenne!!!!

Vera írta...

Niki,
Köszi, javítottam :)

Kedves Névtelen!
Megnéztem, így igaz, neki is van egy kókusztejes eperlevese, de mégis más. Az arányok eltérőek, az enyémben nincs citrom, viszont van kafírlime levél, ami egy egészen különleges ízt ad neki. Tehát hasonló, de egészen más ízélmény.

Csibe írta...

Nagyon szép, és nagyon jól hangzik!
Többféle gyümölcslevest szoktam én is csinálni, kafírlime levelet még soha nem használtam, de még csak nem is láttam :)

Méhn Niki írta...

El vagyok ájulva!!!! :))

Alexandra írta...

Megint finomat alkottál, megkóstolnám :)
Nálunk ilyesmit nem tálalhatok levesnek, mert a férjem szerint minden gyümölcsleves desszert. Szerinte csak a magyarok esznek édes lét levesnek :)

Hella,
Te mindenkit olvasol??? ;)

Unknown írta...

Neeeeeeeeem, de igyekszek! :))))

Egyébként is, ezt a blogot még Te ajánlottad a blogdíjasnak. ;) És hát ha már itt jártam, és megtetszett, hát be szoktam nézni. :))

chriesi írta...

Eper és kókusztej? El nem tudom képzelni az ízét, úgyhogy hétvégén megcsinálom, a spanyol epredből. :p :D

Vera írta...

Orsi,
• Daun jeruk perut - Citrus hystrix DC.
kaffir zöldcitrom-levél, a kaffercitrom (kaffir lime) levele
Úgy használják, mint mi a babérlevelet: főzés után ki kell dobni az ételből. (terebess.hu)
Ázsiai élelmiszer boltokban lehet kapni.

Alexandra,
Dettó, a férjem ugyanaz, csak desszertnek ette. Bár az igazat megvallava, és inkább desszertnek eszem a gyümölcslevest, és csak hidegen.

Hella,
Köszönöm :)

Noémi,
Akkor gyorsan, mert nálunk a Coopban most csak 2 doboz volt :)

Csibe írta...

:) köszi szépen, utána nézek majd :)

Xaxi írta...

Szia!
A Külföldön Élő Magyarok regiszterből keveredtem a blogodra. Gratulálok hozzá, gyönyörűek a képek, és az pár recept is nagyon ígértesen hangzik, amit így nagy hirtelenjében elolvastam. Mától van egy újabb rendszeres olvasód! :)
Üdv,
Xaxi

Vera írta...

Xaxi! Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszik :)
Láttam Madridban élsz, szuper lehet :)

Sunshinemom írta...

This looks so tasty and seems to be easy as well. I would love it if you could send me the English version, please?

My id is sunshinemomsblog@gmail.com

Thank you,
Harini

Related Posts with Thumbnails