2010/09/03

Desszert helyett fügekenyér sajttal


Elsősorban Franciaországban zárják desszert helyett sajttal az étkezéseket, de már egyre több országban terjed ez a jó szokás, elsősorban az éttermekben és hotelekben. Nem mondom, hogy nekem először nem volt furcsa, hogy egy tökéletes vacsora után nem édességet, hanem sajtot tálaltak fel. A lényeg a sajton van, hiszen nem trapistát kell az asztalra tenni (az maradjon csak szendvics mellé), hanem különleges, érettebb, karakteres és jó minőségű sajtokat érdemes, mint önálló fogást felszolgálni. Persze ehhez nem árt sajtkedvelőnek is lenne egyben, mivel a sajtok íze, karaktere és bukéja sokakat már kóstolás nélkül elriaszt. Legyünk ennél azért picivel nyitottabbak, mert biztosra veszem, hogy mindenki megtalálná a maga kedvencét, legyen az kemény, kékpenészes avagy camambert sajt.  

A sajtok elengedhetetlen kísérője a jófajta bor, de még különlegesebbé tehetjük a sajttálat, ha fügekenyeret tálalunk mellé. Pár hónapja egy fogadáson találkoztam vele és hosszas ízlelgetés után úgy döntöttem, hogy ez olyan egyszerű, hogy itthon is el lehet készíteni. A füge szintén nagy sajtbarát és édes íze tökéletesen passzol az érettebb sajtokhoz. A sajtkampányom befejezem, talán még zárásként annyit: Adjunk egy esélyt nekik, hogy ne csak szendvicsben, hanem desszert helyett is bizonyíthassanak!

Aszalt füge kenyér mézzel és magvakkal

Hozzávalók (kb. 4-6 főre)
fél kg aszalt füge 
kb. 3-4 ek méz (a méz mennyisége nagyban függ a füge édességétől is. Inkább kóstóljuk meg minden kanál méz után, nehogy elsokalljuk!)
egész mogyoró
egész pisztácia

kisebb terrine forma
vagy őzgerinc forma (ahhoz mindenképp duplázzuk az adagot)

Az aszalt fügét kockázzuk nagyon apróra (mm nagyságúra) és keverjük el a mézzel. Béleljük ki a formát sütőpapírral és alaposan nyomkodjunk bele egy réteg mézes fügét. Ez egy kicsit ragadós művelet!
Szórjuk meg a tetejét mogyoróval, nyomkodjuk le, majd arra tegyünk még egy réteg füge masszát. Minden réteget alaposan lapogassunk meg!
A következő réteget szórjuk meg pisztáciával. A rétegezést addig folytassuk amíg van fügénk!
Ha valaki nem akar rétegezni, nyugodtan keverje el a magvakat a fügével és az egészet nyomkodja bele a formába!
A végén mégegyszer jól nyomkodjuk meg a kenyerünk tetejét, majd fóliázzuk le (vagy tegyük rá a forma tetejét), és hűtőben hagyjuk összeérni, legalább 24 órát.
Tálaljuk szeletelve, sajtok mellé!

13 megjegyzés:

Pötipite írta...

Csodaszép! Nagyon köszi,hogy az eszembe juttattad, van egy szakácskönyvem,bejelöltem benne, hogy majd megcsinálom,ott fügekolbász néven fut, a sajtok és a füge nagy rajongója vagyok. :-)

Vera írta...

Fügekolbász se rossz név!!! Üdv a sajtkedvelők klubbjában :))

gren írta...

ezt lájkolom:)

duende írta...

Szuper! Finom sajttal meg... isteni lehet! :)

Oxana írta...

Ecco la ricetta! Aspettavo da un pò di tempo perchè ho visto questa bella foto su Flickr:) Grazie! Bella ricetta!
Un bacione

Névtelen írta...

Fantasztikus ötlet, nemsokára meg is csinálom majd!!! Köszi!
Jah és a fotó gyönyörű!

Vera írta...

Köszi mindenki, szuper, hogy mindenkinek tetszik!

Pocak Panna!
Köszi :) Még annyit azért hozzátennék a rcepthez, hogy a méz mennyisége nagyban függ a fügétől is. Inkább kóstold meg minden kanál méz után, nehogy elsokalld!

Oxana,
Grazie mille! Sono felice che lei l'ha amato.

Delish írta...

Ez nagyon tetszik! imadjuk a sajtokat. Fugevel parositani nalam a number1, imadom a fugeszezont!

Betűtészta írta...

Ez nemcsak gyönyörű, de eszméletlen finom is lehet!Feltétlenül meg kell csinálnom, mert a fél családom Franciaországban él, nálunk alap a sajtimádat. Meg fogom őket lepni ezzel a desszerttel egy vacsora után, le fog esni az álluk...már előre örülök! :-) Köszönöm!

Vera írta...

Delish,
Igen a füge az egy jó kis gyümölcs.

Betűtészta,
Szuper, biztosan örülnek majd.:) Azért írj majd egy emailt, hogy ízlett e nekik.

Névtelen írta...

Gyönyörű a kép, mint mindig. És annak is nagyon örülök, hogy ezt be tudom illeszteni a tej-liszt-hozzáadott cukormentes életmódomba, köszönöm:)
Dóri

Vera írta...

Aztamindenit Dóri, le a kalappal. Tej liszt és cukormentesen élni nem lehet egyszerű. Kiváncsi lennék rá, hogy miket eszel. Ha van kedved esetleg leírnád úgy nagy vonalakban?

Névtelen írta...

Hú, persze, szívesen leírom. Nagyjából olyasmi az étrend, amit paleonak hívnak, mégis más, mert mi használunk paradicsomot, mézet, olívaolajat, eszünk érett sajtokat, iszunk jó borokat pld. A lényeg igazából az, hogy glutén-laktóz-és cukormentes dolgokat együnk és a hüvelyesek is kilőve. Marad viszont sokféle hús, hal, gyümölcs, zöldség, tojás, olajos magok, igyekszünk mindent igen jó minőségben beszerezni. A kreativitás, ha van, persze nem ismer határokat, és ha ez így szűkebb rétegnek is tűnik, így is végtelen a variációk száma. De ezt neked pont nem kell mondani, olyan szép a blogod, nem csak küllemében kifinomult, nagyon szeretjük:) Például az őszi sütőtökös ételedet, vagy a töltött tojást - zsemlemorzsa helyett mandulatöretben - meg is csinálom majd, amint lesz rá érkezésem. Édességet nagyon ritkán eszünk egyébként is, mert azt már meghagyjuk az ünnepekre, a gyümölcs helyettesíti. A jó zsíros tejszínről, tejről nehéz volt lemondani, de azt tudom, hogy kifejezetten rosszat tesz nekem. A jó vaj néha bejátszik, de igyekszünk ghível dolgozni. És ha megéri, alkalomadtán persze el lehet fogadni valami remek ételt. Már ha tényleg megéri. Nagyjából ennyi, remélem nem voltam túl hosszú:)
Dóri

Related Posts with Thumbnails