2010/09/01

Édesburgonya, ami nem burgonya


Már az idejét se tudom mikor ettem utoljára édesburgonyát. Na jó, ha belgondolok, akkor pontosan tudom, hogy 13 évvel ezelőtt találkoztam ezzel a növénnyel először, pite formájában. Amerikában nagy népszerűségnek örvend ugyanis, de akárhol jártam, elsősorban süteményt készítettek belőle. Nem mondhatnám, hogy az édesburgonya pite a kedvenceim közé tartozott, bár igazán rossz sem volt.

Maga a növény nem is a burgonyafélék családjába tartozik (hanem a szulákfélék), csupán formája hasonlít. Spanyol területen például batáta a neve, de ahány ország, annyi elnevezés. A gyökere szénhidrátban és (különösen a sárga húsú fajta) béta-karotinban gazdag. Értékes ásványi anyagokat tartalmaz: kalcium, vas, magnézium, mangán, kálium, foszfor, nátrium, szelén, réz és cink is található benne. Nagyon sok felhasználási módja létezik, fogyaszthatjuk sütve, főzve, pürének és mint írtam, süteménynek. Egyes országokban a leveleit is felhasználják, máshol pedig szeszgyártásban fontos alapanyag. (forrás: hazipatika.com) Most egy sós verzió készült belőle, ahogy mi mondjuk, berély, de lehet rösti, vagy tócsni vagy lepsányka.....mivel mindenki másképp nevezi ezt az ételt, de ez mind egy és ugyanaz volt.  Nem a szokásos módon készítettem, adtam hozzá reszelt parmezánt is, ami még jobban kiemelte az enyhén édeskés, fűszeresebb ízét.

Édesburgonya tócsni

Hozzávalók (kb. 2-3 főre)
50 dkg édesburgonya
1 tojás
2-3 ek liszt
reszelt parmezán
bors
olaj

Reszeljük le az édesburgonyát, és keverjük össze a többi hozzávalóval. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Melegítsünk olajat egy serpenyőben, tegyük bele a masszát, és lapogassuk el. Legjobb ha kisebb, evőkanálnyi adagokban készítjük.
Én tejfölt ajánlok hozzá, de magában is kiváló.

4 megjegyzés:

Alexandra írta...

Nálunk is nagyon népszerű, elsősorban köretként. Karikára vágjuk és sütőben egy pici olajjal megsütjük.

genny írta...

il tuo blog, le tue foto , lasciano a bocca aperta...

Vera írta...

Alexandra,
Igen, úgy is biztosan finom.

Genny,
Grazie, lei è molto gentile

Bella írta...

Nagyon finom lett, köszönöm szépen a receptet! :)

Related Posts with Thumbnails