2011/05/31

Galette


Hetek óta tervben van a gombás galette készítése de csak most jutottam el idáig. Pedig nem is tudom, hogy "szabad e", mert a doktorbácsim szerint túl sokat szedtem fel magamra a 26.hétig. Itt egy mély levegőt veszek és lenyelem a mondandóm többi részét a férfi orvosokra vonatkozóan, de talán illene több szempontot is figyelembe venni mielőtt ilyen kijelentéseket tenne egy orvos. Például örülni annak, hogy jelenleg a betegségem éppen passzív állapotban van, hogy a baba egészségesen fejlődik és semmi baj nincs, hogy már nem dohányzom és 6 hónap alatt megtanultam reggelizni. Ezek közül leginkább az elsőnek és a másodiknak örülök igazán! A dietetikus pedig még nem hívott fel eddig, úgyhogy úgy döntöttem, hogy ez belefér. Egyébként pedig az első sokkon már túl vagyok, már nem őrjöngök és meg fogom hallgatni, hogy mi okosat tud majd nekem mondani. Ne aggódjatok, lesz még édesség a blogon, hiszen nem fogyókúrán vagyok....szép is lenne 6,5 hónapos terhesen...

A galette rusztikus francia étel, amolyan tart féle. Nekem már a formája is tetszik, talán a túrosbatyuhoz tudnám hasonlítani elsőre. Elég sokféle létezik, mind édes mind pedig sós formában népszerű. Maga a tészta könnyű, joghurtos verzió, nekem igazán bevált. Tölteléknek pedig igazán akármit választhatunk, erre vonatkozóan szerencsére nincs semmilyen előírás.

A tészta nagyjából tényleg ilyen egyszerű mint ahogy képeken is látszik, csak 1...2...3...



A receptért kattints a képre:

Minden kép © Studer-T. Veronika all rights reserved


PLEASE, FIND THE RECIPE IN ENGLISH IN THE COMMENTS

21 megjegyzés:

chriesi írta...

Viszem a recepted! Annyira látszik a fotón, hogy mennyire jó a tészta állaga és milyen illata lehet frissen!

Dominique írta...

Photos sublimes qui mettent en appétit! Cette recette sera certainement tentée un de ces soirs... Merci!

Csibe írta...

Vera, legszívesebben most azonnal felugranék az asztal mellől, és meg sem állnék hazáig...hogy elkészíthessem! (...de erre kicsit még várnom kell)...nagyon tetszik!!!

Vera írta...

Noémi,
A tészta tényleg nagyon jó, tetszene neked is.

Dominique,
Merci.. :)

Orsi,
köszi :) a munkaidő is lejár egyszer....

Névtelen írta...

Szia,

nemrégóta olvaslak, és gyönyörűek a fotóid, épp a kakukkfüves limonádé a háttérképem. :)
Képzeld, én 28 hetes kismama vagyok (pont ma töltjük a 28-at), és én meg a vizesedés mellett teljes sómegvonáson vagyok, gondolhatod...
Szerencsére nyár van, így van sok zöldség, gyümölcs. Nem a kedvenceim, de most ez legalább van.
Kitartást a diétához - ha kell -, és nagyon sok szépet és jót a babaváráshoz. (Apropó, milyen nemű a baba?) Gratula a picihez és a bloghoz is!
Üdv: Ildi

Vera írta...

Ildi,
Köszi szépen, örülök, hogy tetszik a blog.
28. hét? :))) kisfiú vagy kislány? nálunk kislány lesz :)
Én is vizesedek rendesen, de nagyon nem tudnak sót megvonni tőlem, mert nem eszem sósan. Egyszerűen ez genetika, anyu is, mama is....
Hétfőn megyek a dietetikushoz, kíváncsi vagyok mi okosat mond :))
Neked/nektek is sok sok szépet kívánok :)
Vera

Vianne írta...

Nahât, babàt vársz?:)) nagyon szèp és békés várandòs heteket kívànok Neked.
Nekem most másfél éves a kisfiam, imádtam vàrandòs lenni. Megéltem mit jelent az h "áldott állapot", nagyon bensőséges, gyönyörű időszak volt. Olyan jò érzés felidèzni...
Kitartást a diétához, sok pozitív èlmènyt és gondolatot kívànok, ne hagyd hogy elrontsàk ennek az időszaknak a visszahozhatatlan szépségét!!
Szorítok:))
A kèp ès a recept most is csodàs...

Névtelen írta...

Szia Vera,

nálunk is lány lesz, Barbara Angyalka. :) A ti babátoknak megvan már a neve?
Én sem ettem túl sósan, már régóta nagyon sószegényen főzök, dehát só azért mindenben van: a kenyérben, a húsra rakok, a zöldségekre, ha sütöm őket, a rántottába.... stb. Na most ezekről le kellett teljesen állni. Úgy eszek sült húst, hogy nincs rajta só, úgy eszek fasírtot, hogy nem rakok bele egy csipet sót sem.... Annyira nem veszélyes, szoktunk így méregteleníteni, hogy se só, se cukor, se állati eredetű étel. Inkább csak a kilátás borzaszt, hogy ezt így 3 hónapig... Étteremben nem ehetek, gyakorlatilag csak otthon. De legalább szépen lement a víz!
és így testközelből átérzem, amit a rákbetegeink, amikor hónapokig esznek só nélkül. Van rendes saját élményem, nem csak egy hónapig. :)

Kívánom, hogy neked ne kelljen teljesen megvonni a sót! És ha diétáznod kell is, azt is csak módjával kelljen.
Minden jót: Ildi

Marcsi írta...

Ezt ki kell próbálni.Vittem a receptet.

Vera írta...

Vianne,
Igen, én is imádom ezt az érzést :)Olyan édes amikor mocorog :)

Ildi,
igen, nekünk is van nevünk, már az első naptól :) Izabella

Hát nem egyszerű só nélkül.. minden íztelen lesz nem? Na, majd hétfőn meglátom mit mond nekem :)

Marcsi,
szerintem biztosan ízleni fog

Névtelen írta...

Majd számolj be! :) Szorítok!
Ildi

Vianne írta...

Ildi, Vera!

Himalaya-só sem mehet? Nem tudom a vizet megköti-e, de nagyon sok szempontból egész máshogy viselkedik mint a tengeri só, pl. nem szűkíti az ereket, nem emeli a vérnyomást, stb. Nézzetek utána, hátha...

Vera írta...

Mushroom Galette



Ingredients:

Pastry:

200 g flour

¼ tsp salt

100 g chilled butter

1 Tbsp yogurt

1 Tbsp chilled water



Filling:

Mushroom

250 g mascarpone

2 garlic

1 egg

Thyme

A Handful of Grated parmesan

Salt

pepper

Whisk together the flour and salt in a large bowl. Sprinkle bits of butter over the flour and mix it well. Add yogurt and water to the butter-flour mixture. With your fingertips or a wooden spoon, mix in the liquid until large lumps form. Pat the lumps into a ball; do not overwork the dough. Cover with plastic wrap and refrigerate for 1 hour.

Whisk mascarpone with egg until smooth and creamy. Add parmesan, thyme and season to taste. Cut the mushroom into cubes, or as desired.

Preheat oven to 400 degrees. On a floured work surface, cut dough into 3-4 pieces and roll each out rounds. Transfer to an ungreased baking sheet. Spread the mascarpone mixture evenly over the bottom of the galette dough, leaving a 2-3 cm border. Cover the cream with the mushrooms. Fold the border over the filling, pleating the edge to make it fit. The center will be open. Brush crust with egg yolk glaze. Drizzle with olive oil and let it bake until golden.

Vera írta...

Vianne,

én jelenleg azt a sót használom :)

Névtelen írta...

Vianne,

eddig én is azt használtam.... sajnos a nátrium az nátrium, de szerintem is azt kell használni, én pl. minden betegemnek azt "írom" elő. Az a legjobb só.

Vianne írta...

Mi is, imádjuk:)
Néha a bonbonokba is teszek egy icipicit, jobban kihozza az édes ízeket.

Névtelen írta...

Vera,

mit mondott a dokid? Lehet tudni?

Üdv: Ildi

Vera írta...

Szia Ildi,
Köszi az érdeklődést. Minden rendben, most jöttem a dokitól. A dietetikus azt mondta, hogy minden szuper ahogy étkezem meg amit. Azt tanácsolta, hogy talán sétáljak többet, naponta 30-60 percet folyamatosan.
Ez nem gond :)

Névtelen írta...

Tök jó! :)
Ildi

Tündér írta...

Én is csatlakozok!Várom a bejegyzést! (Szeretek nálad időzni, mindig feltöltődök a képeidtől:)

Tündér írta...

Oh, az előző megjegyzést a fotóshoz szerettem volna írni, de sebaj,a lényegen nem változtat:)

Related Posts with Thumbnails