2010/05/18

Édes kis bűnök

Volt még otthon három árva rebarbaraszáram. Nem is tudom, hogyan maradtak meg, de már nagyon a végét járta mindegyik. Kidobni nem volt szívem őket, inkább kitaláltam hozzá a süteményt. Nem mondanám, hogy kitörő lelkesedéssel fogadta a férjem, merthogy éppen megint fogyókúrázik, azaz próbálna. Dehát attól még én ehetek süteményt, nem igaz?

Persze nehéz megállni, hogy ne faljon be pár darabot, ha az egész lakás úgy illatozik, mint egy cukrászda. Meg kell mondanom, hogy eszméletlenül finomak lettek, sajnos. Miért sajnos? Mert nem lehet nekik ellenállni. Megeszünk belőle egyet, aztán csípünk egy darabot a másikból, aztán megint egy kicsit, és mire feleszmélünk, már csak pár darab marad a tányéron. Minden falat felér egy bűnnel, főleg ugye a páromnak. A rebarbara gyömbér páros fantasztikus. Eddig az eper páros vitte a prímet, de ezt bármikor lecserélem a gyömbérre.

Rebarbarás gyömbéres muffin

Hozzávalók (12 db-hoz):
20 dkg liszt
5 dkg darált mandula
6 dkg vaj
kb. 1,5 dl tej
2 tojás
1 citrom héja
2 tk sütőpor
14 dkg cukor + 2 ek
3 szár rebarbara
5-6 cm friss gyömbér

A lisztet, mandulát, sütőport összekeverem egy tálban. A vajat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a tojást és a citromhéjat. A tojásos masszát a liszthez adom, és a tejjel alaposan elkeverem.
2 ek cukrot egy pici vajjal felmelegítek egy serpenyőben, hozzáadom a feldarabolt rebarbarát, az apróra vágott gyömbért, és pár percig hagyom karamellizálódni.
Megtöltöm a tésztával a muffin formákat, és a tetejére elosztom a rebarbarát. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütöm.

5 megjegyzés:

Csibe írta...

Csipegetném szívesen én is! Nagyon kis guszták!

Vera írta...

Adnék én szívesen, de már egy darab sincs :)

chriesi írta...

Hétvégén megcsinálom. Az első képed már megint elvitte a pálmát nálam. :)

Vera írta...

Pedig majdnem biztosra vettem, hogy a második jobban fog neked tetszeni :)

chriesi írta...

Igen? :) Most sülnek. :D

Related Posts with Thumbnails