2010/07/12

Zöldbabos terrine


Ez az étel másfél hete készült, még a nyaralás előtt, de már nem volt időm feltenni az oldalra. Maradt még zöldbabom ebből az ételből, és valamit készítenem kellett belőle. Na jó, bevallom, már pontosan tudtam, hogy mi lesz belőle. Egyszer már megpróbáltam, de csúnyán megbukott, na nem az íze miatt, hanem mert kevés zselatint tettem bele, és szétesett az egész. Ez viszont nagyon jól sikerült.

Amellett, hogy mutatós a zöldbabtól és a répától, még könnyű nyári étel is. Lehet akár magában, akár salátával is fogyasztani, de előételnek is felszolgálható. Kecskesajttal készült, de ha valaki ezt nem szereti, vagy éppen nem kapható, akkor ricottával helyettesíthető. Ebben az esetben viszont mindenképp kell hozzá még egy lap zselatint adni, mert a ricotta lágyabb állagú a kecskesajtnál.

Zöldbabos répás terrine

Hozzávalók ( 0,8-1 l-es formához)
2 dl tejszín (nem főző)
35 dkg friss kecskesajt (vagy ricotta)
kb. 4 db répa
15 db zöldbab
4 lap zselatin (vagy 5 db, ha ricottával készítjük)
szerecsendió
zsálya
só bors

A zöldségeket tisztítsuk meg, és főzzük puhára. A tejszínt forraljuk fel, és a zselatinnal keverjük simára.
A sajthoz reszeljünk szerecsendiót, adjunk hozzá apróra vágott zsályát és sózzuk, borsozzuk.
A tejszínes zselatint öntsük a sajthoz és robotgéppel keverjük el.
Olajozzunk ki egy terrine vagy egy őzgerinc formát, majd béleljük ki sütőpapírral. Öntsünk bele egy réteg sajtos krémet, majd helyezzünk rá zöldségeket. Ezt addig folytassuk amíg a forma megtelik. A tetejére mindenképp csak a massza kerüljön.
Tegyük a hűtőbe legalább egy éjszakára. Tálalás előtt óvatosan szeljük fel és ne hagyjuk a melegen!

11 megjegyzés:

Gabah írta...

Nagyon szépek a képeid! Nem túl rég "követlek"...szabad tudni hogy milyen géppel fényképezel és milyen körülmények/fényviszonyok között?

Vera írta...

Gabah!
Köszi, és persze :)

Nikon d80-as a gép, de igazából nem ez a lényeg, hanem az objektív. Az ételeket egy 50 mm-es 1.4-es fényerejű objktívvel fotózom.
Hogy milyen fényt használok az attól függ, hogy mit szeretnék a képen láttatni, és persze, hogy mennyire süt a nap.
Ezt a képet természetes, szűrt fénynél fotóztam, délután.
De van 2 stúdió vakum amit vagy softboxba vagy pedig ernyőbe teszek.
Remélem, hogy ez segít, ha nem, akkor írj egy emailt nyugodtan.

bévé írta...

Nagyon szuper mindkét zöldbabos recepted meg a fotók is! Én arra lennék kíváncsi, hogy hol vettél zöldbabot, mert pl. a Bosnyák téri piacon én nem találtam. :-(

Vera írta...

Salsa!
köszi, örülök, hogy tetszik :)
Háááát.... nem fogsz örülni annak amit most mondok, merthogy Svájcban vettem...

Azért nem találsz a piacon otthon, mert nagyon sok kirohadt az esőtől (pl. a mamáék földjén is). Azért biztosan lesz majd hazai is. Addig nézd meg a hiperekben, importot tuti találsz.

bévé írta...

Köszi a tippet! Akkor nem véletlenül nem találtam a piacon. :-(

Gabah írta...

mail ment :-)

Oxana írta...

Hello! I found Flickr, I was curious:) Have a wonderful blog, congratulations! Bellissima ricetta:))

Vera írta...

Oxana! That is very nice of you, thank you. Grazie mille:)

Névtelen írta...

Amiable post and this post helped me alot in my college assignement. Gratefulness you as your information.

Névtelen írta...

hey your blog design is very nice, neat and fresh and with updated content, make people feel peace and I always like browsing your site.

- Joe

Vera írta...

Joe, thanks a lot. I really appreciate it.
Where are you from?

Related Posts with Thumbnails